Oscar De La Hoya május 3-án bokszolna2007. szept. 3., hétfő, 21:10A népszerűségi lista képzeletbeli csúcsát közel egy évtizede kibérlő Oscar De La Hoya (38 győzelem – 5 vereség) néhány héttel ezelőtt kijelentette, hogy a közelgő visszavonulása előtt még két küzdelmet vállal 2008-ban. A tervei szerint az első mérkőzés május 3-én lehet, ám nem nagyváltósúlyban, merthogy visszatér váltósúlyba, ahol utoljára 2001-ben, Arturo Gattival bokszolt. „Tudom csinálni a súlyt, nem probléma. Könnyű” – beszélt a Golden Boy, aki a nagy nevek miatt gondolkodik ebben a súlykategóriában. A számottevő versenytársakban váltósúlyban nincsen hiány, ám Oscar kijelentette, hogy felesége miatt Puerto Rico-i harcossal nem bokszol, és olyan ellenfele sem lesz, akivel nem lehet valami emlékezeteset alkotni a ringben. „Olyan történelmi csatában akarok részt venni, mint amilyen a Corrales-Castillo volt!” Vagyis a Mayweather és a Trinidad elleni visszavágó, továbbá a Cotto elleni harc kilőve!