A WBO zöld utat adott a Martnez-Salido III-nak

2015. 10. 31. 10:32
A WBO zöld utat adott a Martnez-Salido III-nak

Trilógiává bővülhet a nagypehelysúlyú Roman Martinez – Orlando Salido versengés, miután a WBO (Boksz Világszervezet) zöld utat adott a sorrendben harmadik összecsapásuknak.

Mint ismert, az idén áprilisi első küzdelem a címvédő Puerto Rico-i harcos hazájában szoros „Rocky” Martinez (29 győzelem – 2 vereség – 3 döntetlen) győzelmet hozott, aki többször padlóztatta riválisát, majd a szeptemberi Las Vegas-i visszavágó vitatható döntetlennel fejeződött be, mellyel Martinez ismét sikeres címvédést mutatott be. Ezen a meccsen mindkét versenyzőre számolt a ringbíró, ám sokak szerint a párharcot Salidónak meg kellett volna nyernie.

Összességében mindkét meccs csodálatos küzdelmet hozott, melyekben a mexikói Orlando Salido (42 győzelem – 13 vereség – 3 döntetlen) úgymond semmivel nem volt rosszabb, mint a világelső.

A WBO a floridai kongresszusán zöld utat kapott a harmadik mérkőzés, melyet 2016 elejére terveznek összehozni.

„Úgy látszik, hogy egyre jobb párharcokat vívunk. Az első jó volt, a második még jobb, de a harmadik mindennél jobb lesz” - mondta Salido, aki még mindig nehezményezi a pontozóbírók szeptemberi működését. Ámbár bizonyára a felfokozott várakozás, amely a harmadik küzdelmet fogja övezni, kárpótolja majd minden csalódottságán.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5671
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32775
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel