Barker-Sturm: nyilatkozatok

2013. 10. 11. 21:43
Barker-Sturm: nyilatkozatok

December 7-én, Stuttgartban rendezik a Darren Barker – Felix Sturm összecsapást a középsúlyú IBF vb-övért.

A brit ökölvívó augusztusban szerezte meg a vb-övet, éspedig az ausztrál Daniel Geale (29 győzelem – 2 vereség) megosztott pontozásos legyőzésével, míg a korábbi bajnok Sturm – akit tavaly szeptemberben pont Geale detronizált - Predrag Radosevic kiütésével lett hivatalos IBF kihívó.

A Barker-Sturm mérkőzés bejelentése szerdán, Stuttgartban történt, majd másnap egy újabb sajtótájékoztatót tartottak, ezúttal Londonban. A bokszolók nyilatkozataiból idéz mostani írásunk.

Darren Barker, brit, címvédő: „Felix még mindig népszerű, most is teltház előtt fog bokszolni, de ez nyomassza inkább őt” - mondta a brit. „Már az egész világon bokszoltam, amatőrként és profiként is, engem egyszer sem zavart az ellenséges légkör, sőt, inspirált. Nem aggódok a pontozók miatt sem, arra készülök, hogy egy nagyszerű győzelmet aratok egy fantasztikus estén. Két nagy bajnok párharcát láthatják majd a rajongók.”

Felix Sturm, német, korábbi háromszoros világelső: „Nagyon jó emlékeim vannak Angliából. 1996-ban itt nyertem az első nagy trófeám, még az amatőrök között. Mindig a legjobbakkal akartam küzdeni, Barker most világbajnok, és a világ egyik legjobb középsúlyú ökölvívója. Geale ellen megmutatta, hogy milyen nagy szíve van, különösen a hatodik menetben. Nagyszerű küzdelem előtt állunk, a célom, hogy én legyek az első német négyszeres világbajnok, és tovább építsem az életművemet. Hiszen benne, hogy Darren Barker ellen megmutatom, hogy én vagyok az egyik legjobb, mert Darren Barker egy nagy harcos.”
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4389
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel