Bermane Stiverne: kemény fickót győztem le

2015. 11. 15. 23:55
Bermane Stiverne: kemény fickót győztem le

Vasárnap hajnalban egy las vegasi gálán lépett kötelek közé a korábbi WBC nehézsúlyú világelső Bermane „B.WARE” Stiverne (25 győzelem – 2 vereség – 1 döntetlen), aki a nyitó menetben ugyan közelebbről is megnézte a ring borítását, ám végül, 10 felvonásban, egyhangú pontozással diadalmaskodott az amerikai Derric Rossy ellen.

A Haitiből származó, korábban kanadai, jelenleg amerikai színekben versenyző 37 éves klasszis, bár jól érezte magát a ringben, nem volt elégedett saját teljesítményével.

„Jól érzem magam. Jó volt ismét szorítóba lépni” - fogalmazott Stiverne. „Nem voltam rozsdás, de talán túl sok volt a sparring az edzőteremben. Egy kemény fickót győztem le.”

Stiverne az első menetben történtekről a következőket mondta: „A leütés egy villámcsapásszerű kisiklás volt. Jól eltalált, de csak egy kicsit vesztettem el az egyensúlyomat.”

A bunyós nem akar sokat pihenni: „Készen állok, hogy rövid időn belül ringbe lépjek ismét. Azért dolgozom, hogy ismét világbajnok legyek.”

Mint ismert, Stiverne januárban vesztette el vb-övét Deontay Wilder ellen.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4395
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel