Canelo előmérlegelt

2015. 10. 22. 07:09
Canelo előmérlegelt

November 21-én, Las Vegasban kerül megrendezésre az esztendő egyik legjobban várt összecsapása, a Miguel Cotto – Saul Alvarez középsúlyú WBC vb-címmérkőzés.

A világszövetség speciális szabálya szerint a feleknek nem csak a meccset megelőző napon, hanem 7, illetve 30 nappal a küzdelem előtt is kötelezően mázsálniuk kell, melyet esetében szintén van egy limit, amin a súlyuknak belül kell esnie.

A 30 napos mérés esetén ez a limit súlycsoport felső határ plusz 10 százalék, vagyis 176 font (160 + 16 font, átszámolva 79,83 kg), ám mivel a felek a szerződése 155 fontban (70,3 kg) határozta meg a felső súlyhatárt, így a 30 napos előmérésen is maximum 170,5 font (77,33 kg) lehetnek az öklözők.

A két sztár közül a kihívó Alvarez 30 napos előmérésének „eredménye” már ismert: Canelo 167,8 font (76,11 kg) volt, vagyis az elvárásoknak megfelelően alakul a fogyasztása.

A WBC azért vezette be ezeket az extra súlyellenőrzéseket, mivel tanulmányok kimutatták, több ringtragédia annak volt „köszönhető”, hogy a ringbe lépő bunyós túl sokat és túl hirtelen fogyasztott a mérkőzésére. Az előmérlegelésekkel a szövetség azt igyekszik elérni, hogy ne az utolsó pillanatban, súlyos dehidratálás árán hozzák a bunyósok a súlyukat, hanem folyamatos munka eredményeképp.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4401
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel