David Haye tényleg visszatérne

2014. 06. 10. 10:48
David Haye tényleg visszatérne

A korábbi vitathatatlan cirkálósúlyú világbajnok, WBA nehézsúlyú bajnok David Haye (26 győzelem – 2 vereség) már tervezi a visszatérését.

Mint ismert, a brit bokszoló tavaly azért vonult (ismét) vissza, mivel válla nem bírta a bokszsporttal járó fizikai igénybevételt. A hírek szerint amint az orvosok úgy ítélik meg, hogy képes ismét küzdeni, a 33 éves versenyző visszatér, s újra vb-övért szállna ringbe.

Haye az elmúlt fél évben ráállt a vegán étrendre, azaz teljesen kiiktatta étrendjéből az állati eredetű termékeket. A bokszoló elmondta, meggyőződött arról, hogy teste megkapja a megfelelő mennyiségű fehérjét ezzel az étrenddel is.

„Megnéztem a tévében egy dokumentumfilmet arról, hogyan tenyésztik az állatokat az emberek számára, hogyan ölik le őket. Láttam azokat a teheneket, disznókat, és rájöttem, nem tudok többet enni belőlük. Szörnyű volt” – fogalmazott a korábban nem kifejezetten szentimentális megnyilvánulásairól ismert bokszoló.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
678
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4405
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel