Elrabolták és megölték az egykori klasszist

2014. 02. 25. 19:11
Elrabolták és megölték az egykori klasszist

Tragikus hirtelenséggel, 44 esztendős korában elhunyt a korábbi WBA kispehely- és pehelysúlyú világbajnok Antonio Cermeno.

A nemzetközi sajtó beszámolója szerint a korábbi klasszist hazájában, Venezuelában rabolták el az egyik autópályán, három másik személlyel egyetemben. Cermeno „túsztársainak” az egyik benzinkúton sikerült megszökniük, ám a bunyóssal elhajtottak az emberrablók.

Pár órával később jött a hír, hogy a bokszoló holttestét megtalálták egy másik autópálya mellett.

Cermeno 1990 és 2006 között volt aktív profi ökölvívó, ez idő alatt 45 győzelmet aratott, és csak 7-szer kapott ki. „Legtermékenyebb” időszakában, 1995 és 1997 között 7 alaklommal védte meg WBA kispehelysúlyú vb-övét, olyan ellenfelekkel szemben, mint Wilfredo Vazquez, Jesus Salud és Angel Chacón.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5671
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32776
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel