Erdős Péter nagyot bokszolt Chisorával

2015. 12. 05. 23:19
Erdős Péter nagyot bokszolt Chisorával

A helyszínről kapott beszámoló szerint Dereck Chisora (23 győzelem – 5 vereség) sikerrel mutatkozott be a Sauerland Event színeiben, ám ellenfele, Erdős Péter küzdelemre kényszerítette a korábbi vb-kihívót.

Az LP. Promotion magyar nehézsúlyú ökölvívója szó szerint az utolsó pillanatban kapott felkérést a mérkőzésre, ám örömmel vállalta a küzdelmet, ugyanis már régen szerette volna megméretni magát egy nemzetközi hírű ellenféllel.

Erdős Péter hatalmasat bokszolt a jával nehezebb 31 éves angollal, s az első három menetben több szép, kemény találattal vetette magát észre – bár sokat kapott, remekül állta a sarat a volt Európa-bajnokkal szemben! A folytatásban viszont a magyar bunyós egyre inkább fáradni látszott, Chisora teljesen átvette az irányítást, és a 5. menetre nagy fölénybe került. A mérkőzést vezető bíró, amikor Erdős először komolyan meginogni látszott, azonnal TKO-val meg is szakította a párharcot. 

A mérkőzés összefoglalója - videó >>>

A küzdelem után még a németek legendája, Axel Schulz is gratulált a magyar csapatnak, és Erdős hatalmas tapsot kapott hamburgi közönségtől - nem véletlen, ugyanis a budapesti nehézsúlyú szívét-lelkét adta a kötelek között.
Paszterko László és Axel Schulz.jpgPaszterko László és Axel Schulz
Paszterkó László és Axel Schulz
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4395
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel