Hat judós tart az Universiadéra

2015. 06. 22. 10:41
Hat judós tart az Universiadéra

A 28. Nyári Universiadéra július 3 és 14 között a koreai Gwangjuban kerül sor. A magyarok 13 sportágban indulnak, köztük a judoban hat versenyzővel.

Jerman- Szabó Franciska

- A tavalyi évben több alkalommal is kés alá kellett feküdnöd a sérüléseid miatt. Hogy érzed, mennyire sikerült a kihagyások után újra formába lendülnöd?
- Szeptemberben műtötték a vállam, decemberben pedig a gerincem. A műtétek után egy hosszabb rehabilitáció következett, emiatt az év elején nem is számoltunk az Universiadéval. Azonban a tervezettnél jobban alakult a felépülésem, és ennek köszönhetően részt vettem két versenyen, hogy felmérjük mennyire bírom a terhelést. Mivel jól sikerült a megmérettetés, ezért további eseményekkel bővíthettük a versenynaptáramat. Úgy gondolom, hogy júliusra újra 100%-os állapotban tudok tatamira állni és bízom benne, hogy addig további sérülések nem hátráltatják majd a felkészülésemet.

- Az átállás leküzdésére mi a trükköd?
- Általában altató segítségével szoktam az idő eltolódási nehézségeket leküzdeni, mert normális esetben különben hetekre lenne szükségem az átálláshoz.

Keliger Bernadett
- Aggaszt-e valami az utazás előtt?
- Sokat szoktam fogyasztani. Nem mellékes, hogy egy tengerentúli megmérettetésen egy teljes nap elmegy az utazással, ami semmiképpen sem előnyös. Dél-Koreában szerencsére elegendő időnk lesz az átállásra, ez nyugodtsággal tölt el, mert így a fogyasztással nem kell kapkodni.
- Mit jelent számodra az Universiade?
- Nagyon várom már. 2009-ben indultam az EYOF-on, ahol teljesen magával ragadott a hangulat, rabul ejtett az olimpiai falu légköre. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy mindenképpen szeretnék kijutni egy hasonló eseményre. Tavalyelőtt a vállműtétem sajnos megakadályozott a szereplésben. A főiskolán most fogok államvizsgázni, ezért a TF-et is elkezdtem, hogy mindenképpen rendelkezzek tanulói jogviszonnyal, ami az indulás egyik feltétele.

Szabó Csaba
- Az Universiadéra hogy készülsz?
- Ez az első évem a felnőtt korosztályban, kicsit megterhelő átállni, de igyekszem minél jobban teljesíteni. A mezőny szerintem erős lesz, úgy gondolom az ázsiaiak, főként a hazaiak nagyon ütős csapattal vesznek részt. Személy szerint ez az első főiskolai versenyem, az első Európán kívüli versenyem, úgyhogy megteszek minden tőlem telhetőt.
- Magyarországon nyertél már egyetemi bajnokságot?
- Nem is akárhogyan. A 60kg-ban, a 66kg-ban versenyeztem volna a MEFOB-on, azonban ezekben a súlyokban nem volt induló, úgyhogy a 73kg-osok közé kerültem, és annak ellenére a dobogó tetejére tudtam állni, hogy két súlycsoporttal feljebb kellett judóznom.

Vér Gábor
- Milyen speciális módon készülsz az Universiadera?
- Elég sűrű programmal. 29-én jövök haza Bakuból az I. Európai Játékokról és 30-án utazunk el Koreába, tehát sok pihenőm nem lesz. Ez lesz a második főiskolai versenyem. Mindenféleképpen jobb teljesítményt szeretnék nyújtani, mint két évvel ezelőtt. A cél a dobogó.
- Mit vársz a judo csapatunktól?
- Nem leszünk annyira erősek, mint a kazanyi Universiadén, de azért szerintem tudunk majd meglepetést okozni így is. Mindenféleképpen helyt szeretnék állni és jól szerepelni. Ez is ugyanolyan fontos verseny, mint a többi. Ugyan nem kvalifikációs torna, de azért nagy jelentőséggel bír, és azt gondolom, hogy nem kis dolog kijutni egy Universiadéra.

Köller Milán
- Milyen mezőnyre számítasz Dél-Koreában?
- Egy-két jó orosz biztos lesz, plusz egy jó pár olyan külföldi versenyző, akik biztos, hogy letették már a névjegyüket Világ Kupákon, vagy más komolyabb versenyen. A tisztes helytállásban reménykedem, ha pontszerző helyet érnek el, már boldog leszek.
- Az olimpia előszobájának is nevezhetjük az Universiadét. Ez biztosan ad neked is plusz motivációt…
- Természetesen. Kint leszünk a magyar csapattal, ráadásul még soha sem éltem át ilyet. Ez lesz az első. Remélem, minél többször lehetőségem lesz még erre és ez egyre jobb eredményeket hoz majd ki belőlem.
A hatodik magyar versenyző Gorjanácz Zsolt lesz. Csapatvezető dr. Németh Endre.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1921
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
957
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
674
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4384
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel