Kaposváron csatáztak a junior ökölvívók - eredménylistával

2013. 10. 24. 15:11
Kaposváron csatáztak a junior ökölvívók - eredménylistával

Kiemelkedő junior országos bajnokságon van túl a magyar ökölvívás, hiszen a 15-16 éves versenyzők nagy számban vettek részt az elmúlt héten zajlott megmérettetésen, és a szakemberek megállapítása szerint a mérkőzések kifejezetten magas színvonalú küzdelmeket hoztak.

Idén Kaposváron, a városi sportcsarnokban került lebonyolítása a junior ökölvívók elsőszámú hazai versenye, ahol a fiatal versenyzők – az elengedhetetlen versenylégkörön túl - nyugodt körülmények között, kiemelkedő produkcióval hálálták meg a figyelmet. A négynapos eseményre 48 nevelőegyesület 188 indulót nevezett, s ez a tény jól mutatja, hogy a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) utánpótlásprogramjai jó irányba állítják, jó útra terelik a hazai ökölvívás fejlődését.

A 60 kilós kategória kapcsán a szervezők egy kellemes problémával találták szembe magukat, ugyanis a súlycsoportba olyan nagy számban érkeztek nevezések (27), hogy a verseny ideje alatt nem lehetett lebonyolítani a bajnokságot. A versenybíróság és a szakvezetés, hogy a „létszámon feletti” ökölvívók felkészülése ne vesszen kárba, részükre – a Süllős család támogatásával - Kapos-kupa néven külön versenyt indítottak, melynek győztese ugyan nem mondhatja magát országos bajnoknak, ám a sikerélményen túl a dobogósok egy-egy szép éremmel gazdagodtak.

A döntő küzdelmek szinte kivétel nélkül izgalmas mérkőzéseket hoztak, kevés volt az olyan párharc, ahol a versenyzők között nagynak bizonyult a tudáskülönbség. A vasárnapi döntők résztvevői közül nehéz egy-egy bokszoló teljesítményét kiemelni, hiszen minden ringbe lépő versenyző igyekezett tudása legjavát nyújtani. Mindenesetre a bajnokság legjobb versenyzőjének járó különdíjat Nagy Lajos tanítványának, a nyíregyházi Kovács Richárdnak (57 kg) ítélte oda a szakmai zsűri, aki végig parádés formában küzdött Kaposváron.
„Szerencsére nagyon sok olyan ökölvívót láthattam a négy nap során, akikben komoly lehetőség van” – értékelt Badari Tibor, a MÖSZ szakfelügyelője. „Régen volt ilyen jó,és szoros elődöntőkkel, döntőkkel teli országos bajnokságunk, reméljük, hogy ez évről évre még jobb lesz. Gratulálok az ökölvívónak, és az őket felkészítő kluboknak. Örvendetes, hogy egyre több versenyző van, de pont emiatt át kell gondolnunk a lebonyolítást. Nem tartanám rossz ötletnek, ha azokban a súlycsoportokban, ahol túlnevezés várható, két héttel a verseny előtt valamilyen selejtezőt tarthatnánk. Nehéz volt a döntés Kaposváron, hogy ki indulhasson az OB-n, és ki maradjon ki. Utóbbiakat nagyon sajnáltam.”

A pontversenyt – a két héttel ezelőtti serdülő OB-hez hasonlóan – a Ring SC Kaposvár csapata nyerte, ismét megelőzve a KSI legjobbjait. A harmadik helyre a vecsésiek jöttek fel, akik két aranyéremmel bizonyították, hogy remek szakmai munka folyik a pesti megyei egyesületben is. 

Az esemény jegyzőkönyve, eredménylista >>>

A pontverseny végeredménye
I. Ring SC Kaposvár 25 pont
II. KSI SE 19 pont
III. Vecsési Boksz Club16 pont

Szöveg: MÖSZ / Felix Promotion
Fotó: Bilics József Bill
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4395
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel