Kick-boksz: Sándor Kornél helytállt a vb-döntőn

2009. 03. 17. 15:30
Kick-boksz: Sándor Kornél helytállt a vb-döntőn

A Fontana SE versenyzője nagy csatában, 3:0 arányban maradt alul a címvédő francia Fouad Habani ellen Párizsban, a WAKO full contact 60 kilogrammos világbajnoki címmérkőzésén.

A franciák értik a pszichikai hadviselés módját: Habani és Sándor Kornél ütközete előtt a sportcsarnok óriáskivetítőjén az arab-francia mind a 14 címvédésének összefoglalóját lejátszották, ahol a kihívók dőltek, mint a tekebábuk.

A látottak akaratlanul is hatottak a debreceni fighterre: óvatosan, de az előre kidolgozott taktikának megfelelően tette a dolgát a szorítóban. Míg Habani 15. profi tétmeccsét is a tőle megszokott aktivitással kezdte, addig Sándor Kornél elsősorban a másodszándékú bunyót részesítette előnyben. Ütéseivel, rúgásaival távol tartotta a kézzel életveszélyes bajnokot, ha pedig az ütőtávon belülre került, már bombázta is a fejét hátsókezes egyenesekkel, szorgosan gyűjtögetve pontjait. A kezdeményező Habani harcmodora hazai pályán csakis győzelmet érhetett, a bírók ennek megfelelően egyhangú pontozással ítélték jobbnak a címét megvédő kick-boksz legendát. Veresége ellenére Sándor Kornélt minden elismerés megilleti, nem csak hogy végigküzdötte a 12x2 percet, de sokszor állította nehéz feladat elé ellenfelét.

- Nem tervezünk visszavágót – nyilatkozta Major Zsolt, Sándor Kornél edzője. – Kornél egy érdekes és értékes kirándulást tett a legmagasabb szintű profi kick-bokszban, de elsősorban továbbra is amatőr karrierjére koncentrál: októberben a Marseille-i full-contact világbajnokságon szeretne dobogóra állni.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4389
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel