Kick-box Európa-bajnokság : Hatan a négy között

2014. 10. 24. 13:59
Kick-box  Európa-bajnokság : Hatan a négy között

Bilbaóban a csütörtök hozta az eddigi legizgalmasabb versenynapot, hiszen a mai mérkőzések tétje a négy közé jutás volt. Vagyis, aki ma győzött, az bronzérmesnél rosszabb nem lehet. Már korábban is vívtak dobogóért mérkőzéseket, de a mai nap után elmondhattuk, hogy hat magyar jutott a négy közé. Igen csak meg kellett szenvednie a többségnek a továbbjutásért.

A mérkőzések között tallózva például Görbics Gábor sem sétagaloppban nyerte mérkőzését. A magas , nagy ütőerejű portugál Joao Francisco várt rá a piros sarokban. Cseppet sem tisztelve a World Combat Games győztes Göbics Gabit, rárontott. Parázs csata alakult ki, mely az első menetes döntetlen után teljesen a magyar bajnok javára billent. Óriási test-fej bombáit nehezen bírta a portugál, de végig ment a meccs, mely biztos Görbics győzelmet hozott. Holnap az orosz Ramazan Razakov próbál Gábor útjába állni. 

Miután K-1 szabályrendszerben már csak Szabó László maradt állva, külön értéke volt győzelmének. Laci a legjobb formáját mutatva a horvát Petar Jamant fegyelmezetten verte. Hosszú hátsó egyenesekkel, testrúgásokkal lepte meg az ellenfelét. Okosan küzdelme nagy pontkülönbségű győzelmet jelentett. Aktív volt a ringben, miközben figyelte és be is tartotta Rehák György szövetségi kapitány utasításait, tanácsait. Holnap is nehéz meccs vár rá a macedón Miki Ivanovski ellen, de látva Laci egész EB-n nyújtott teljesítményét, nincs mitől tartania. 

A hölgyeknél a szegediek kiválósága, Kónya Kata szoros mérkőzésen, fantasztikus bunyóval és energiával verte a full-contact híres norvég bajnokát, Cathrine Fonnest. Jó védekezés, nagy csata jellemezte a küzdelmet. Kata kétszer tisztán fejbe rúgta a norvégot, aki nem hitt a szemének. Katona Attila full-contact szövetségi kapitány elégedetten állt fel a székről és osztozott a fantasztikusan szurkoló magyar tábor örömében. Minden örömre megvolt az oka a magyar szakvezetésnek, hiszen a négy közé végül is három hölgy – Kónya Kata, Brunner Boglárka és Boros Kata- és három férfi harcosunk – Görbics Gábor, Laszák Zoltán és Szabó László- került. Hogy a hat érem milyen színű lesz, ezt a pénteki és a szombati nap dönti majd el.Persze, evés közben jön meg az étvágy! 

A pénteki program
K-1 szabályrendszer:
81 kg. Szabó László – Miki Ivanovski (Macedónia) a döntőbe jutásért 

FULL-CONTACT szabályrendszer:
65 kg. Kónya Katalin – Nicole Trimmel (Ausztria) a döntőbe jutásért
+70 kg. Brunner Boglárka – Anna Kolodziejska (Lengyelország) a döntőbe jutásért
63,5 kg. Görbics Gábor – Ramazan Razakov (Oroszország) a döntőbe jutásért
75 kg. Laszák Zoltán – Raymond Straume (Norvégia) a döntőbe jutásért

LOW-KICK szabályrendszer:
70 kg. Boros Kata – Tijana Srdics (Szerbia) a döntőbe jutásért
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32782
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2084
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel