Kovaljov: nem szeretem őt, megbüntettem

2016. 01. 31. 16:01
Kovaljov: nem szeretem őt, megbüntettem

Nem történt meglepetés a félnehézsúlyú világbajnoki címmérkőzésen vasárnap hajnalban, hiszen a WBO/IBF/WBA címvédő Szergej Kovaljov hét menet alatt elintézte kihívóját, Jean Pascal-t, a két bunyós visszavágóján.

Az elemzők szerint az orosz klasszis már korábban is befejezhette volna a küzdelmet, de nem ment rá a korai kiütésre – ennek oka, hogy Kovaljov (29 győzelem – 0 vereség – 1 döntetlen) szerette volna a kanadai szenvedéseit minél tovább elhúzni. Ezt a világbajnok lényegében meg is erősítette.

„Nem hiszem, hogy ő bármit változott Freddie Roach kezei alatt” - kezdte az értékelést Kovaljov. „A mostani meccs még könnyebb volt nekem. De azzal sértettem leginkább az egóját, hogy úgy állították meg a meccset, hogy a sarokban ült. Egy kemény balossal eléggé megsebesítettem, talán el is törtem az orrát, amibe az én kezem is megsérült. Nem szeretem őt, megbüntettem őt. Merci! Szeretem Kanadát.”

A folytatással kapcsolatban természetesen a tervezett, s lényegében a televíziós szerződések alapján biztosan létrejövő Andre Ward (28 győzelem – 0 vereség) elleni év végi párharc került szóba. „Nagyon boldog vagyok, hogy lesz ez a küzdelem. De egyesíteni akarom a világbajnoki öveket. Az összeset akarom. Harcolni akarok Adonis Stevenson-nal is.”

A teljes Kovaljov-Pascal visszavágó - videó >>>
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32780
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2084
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel