Közel a Khan-Brook megállapodás

2016. 01. 29. 06:51
Közel a Khan-Brook megállapodás

Az IBF váltósúlyú világelső Kell Brook promótere, Eddie Hearn úgy érzi, hogy közel kerültek a megállapodáshoz a régóta „dédelgetett” Amir Khan elleni meccsel kapcsolatban.

„Ha 48 órával ezelőtt kérdez, azt mondtam volna, hogy teljesen felesleges időpocsékolás, mert úgy gondoltam, halott ügy. De most úgy tűnik, hogy lassan elkészülhetünk” - fogalmazott a Matchroom Boxing első embere. „Pillanatnyilag annyit mondhatok, hogy bizakodó vagyok, miszerint június 4-én össze fognak csapni.”

Hearn elmondása szerint a saját bunyósát is győzködnie kellett, hogy ha akarja a küzdelmet, engednie kell a bevételek 50/50 százalékos megosztásából – Amir Khan ugyanis ragaszkodik a nagyobb gázsihoz. „Még hosszú út előtt állunk, 60/40 vagy 70/30. Jelenleg itt tartunk, de nagyon bizakodó vagyok.”

Hozzá kell tenni, hogy jelen állás szerint még mindkét bunyósnak lenne egy mérkőzése, mielőtt június 4-én összecsapnának a Wembley-ben.

Kell Brook-ot március 26-én az elrendelt kihívó Kevin Bizier (25 győzelem – 2 vereség) ellen szólítják ringbe, míg Amir Khan kötelező kihívója az új váltósúlyú WBC világelső Danny Garcia-nak, amely meccs szintén márciusban esedékes.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1921
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
957
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
674
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4387
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel