Lemieux egyetért: én tesztelem Golovkint

2015. 10. 04. 13:01
Lemieux egyetért: én tesztelem Golovkint

Október 17-én, New Yorkban rendezik a Gennady Golovkin – David Lemieux középsúlyú WBA/WBC interim/IBF világbajnoki címegyesítést.

Az IBF bajnok kanadai sztárról korábban promótere, Oscar De La Hoya azt mondta, hogy képes lehet kiütni a kazah ökölvívót, aki még nem volt tesztelve profi karriere során. Utóbbi megállapításhoz csatlakozott a 26 esztendős montreali kiválóság is.

„Úgy gondolom, hogy Oscar egy nagyon okos ember. Tudja, hogy mit beszél. Sokáig benne volt a játékban” - fogalmazott David Lemieux (34 győzelem – 2 vereség). „A Golovkin csapat is tudja, hogy én leszek az eddigi legnagyobb teszt. Azt hiszem, hogy kicsit alábecsültek, mielőtt megállapodtak volna a küzdelemről. De beszélni könnyű, ezért nem is mondok többet.”

„Október 17-én megmutatom a világnak, hogy mennyi minden szorult belém. Minden küzdelmem során egyre jobb és jobb leszek. Guerrero, Rosado és N'Dam. Őket elintéztem, és szerintem jelentős ellenfelek voltak. Jól küzdöttem ellenük. Október 17-én megyek, történelmet csinálok, s a rajongók egy csodálatos előadást láthatnak.”


A New York-i lesz Golovkin első olyan meccse, melyet az HBO úgynevezett PPV (Pay-per-view) konstrukcióban fog sugározni; a korábbi bejelentés szerint 49 dollár 95 centet kell fizetnie minden tévénézőnek (+10 dollár HD esetén), aki látni akarja a Golovkin-Lemieux párharcot.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4401
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel