Lődi Tamás kiütéssel nyert Olaszországban

2012. 07. 04. 09:33
Lődi Tamás kiütéssel nyert Olaszországban

Újabb magyar bokszoló nevét jegyezte meg Európa: Lődi Tamás 22 évesen aratott hatalmas győzelmet Olaszországban.

Június 30-án ismét az olaszok vendége volt a Lauri Promotion több öklözője is. A Fabrizio Zompatore tiszteletére rendezett bokszgálán egy magyar fiú, Lődi Tamás körül forgott a világ. A 22 éves fiatalember ugyanis a második menetben kiütötte Zompatore-t, a jelenlévők legnagyobb megdöbbenésére.

„Ezt a gálát Zompatore-nek rendezték meg. Amikor kiütöttem, mindenki döbbenten hallgatott. Ő ott a favorit, senki sem hitte volna, hogy a mérkőzés legelején a padlóra küldöm. A bíró olyan lassan számolt, ahogy csak tudott. Mégsem tudott felállni. Mi persze nagyon örültünk a sikernek, az olaszok kevésbé. Úgy néztek ránk, mint a véres rongyra. Még szerencse, hogy előre megkaptuk a pénzt, mert talán az is ugrott volna. ” –mondta el mosolyogva a Napiász Online-nak Lődi Tamás.

A Lauri Promotion hamarosan újra reflektorfénybe kerül, hiszen Balogh Sándor ismét a kötelek közzé lép.

„Július 14-én lesz a következő meccsem. Fabio Tuiach ellen fogok bokszolni, aki 2008-ban kikapott Marco Huck ellen. Azóta nem bokszolt, az elmúlt négy évben K-1-ben indult. Ezzel a meccsel szeretne visszatérni, amihez természetesen nekem is lesz egy-két szavam.” – mondta Balogh Sándor, a Lauri profi öklözője.

forrás: napiaszonline.hu

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4398
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel