Nincs megállás Madárnak

2014. 03. 04. 10:13
Nincs megállás Madárnak

Szinte pillanatnyi megállás sincs, Erdei Zsolt (39) gőzerővel készül utolsónak szánt fellépésére. A WBO (Bokszvilágszervezet) egykori félnehézsúlyú, valamint a WBC (Bokszvilágtanács) korábbi cirkálósúlyú világbajnoka szombaton a Ferobox Event kecskeméti gáláján búcsúzik a magyar közönségtől, a WBO Európa-bajnoki övéért száll harcba a grúz Salva Dzsomardasvili (27) ellen - írja a Blikk on-line.

A Madár becenevű bunyós az utolsó héten is napi két tréninggel igyekszik csúcsformába lendülni, edzéseit Fritz Sdunek (66) irányítja a rá jellemző alapossággal, Erdeinek szombaton kirobbanó formában kell lennie.

– Sosem kellett motiválni edzésen, sőt Fritznek inkább az a feladata, hogy visszafogjon, mert hajlamos vagyok túlhajtani magam – árulta el az öklöző a Blikk-nek, aki sem a bokszzsákokat, sem a medicinlabdákat nem kímélte. – Bármily' meglepő, a több kilós labdákkal az ütőerő növelhető, amikor például falhoz vagy talajhoz kell vagdosni. Elsőre talán könnyűnek tűnik a gyakorlat, ám roppant fizikumot és állóképességet igényel. Míg a különböző nagyságú és tömegű zsákok püfölése a ritmust és a mozgáskoordinációt is fejleszti.

Persze ilyenkor Erdei állandó társává válik az ugrókötél, és a kesztyűs edzéseket sem hanyagolják el. Ezúttal a Hranek Box SE ökölvívói vállalták a sparringpartner szerepét.

– Nagy segítséget kaptam Szellő Imrétől és Bugyik Imrétől, nekik köszönhetően különböző küzdőstílusokkal találkoztam. Ugyan egyikük sem pontosan olyan, mint Dzsomardasvili, de nagy szolgálatot tettek, hatalmas szívvel küzdöttek minden alkalommal – jelentette ki Erdei Zsolt (33 győzelem - 1 vereség).

forrás: Blikk online - szerző: Várhelyi Zoltán
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4402
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel