Pala visszavágót akar

2013. 12. 02. 12:52
Pala visszavágót akar

Szombat este Londonban rendezték azt a profibox gálát, melynek főmérkőzésén Dereck Chisora a 3. menetben TKO-val legyőzte a cseh Ondrej Pala-t (32 győzelem – 4 vereség).

A küzdelem befejezése érdekes volt, hiszen Chisora a harmadik menet hajrájában komoly verésben részesítette cseh ellenfelét, aki a ringsarokban, kifordulva találta magát, ahol ellenfele még egy tarkóütéssel is megkínálta. A bíró ekkor beszüntette a küzdelmet.

A befejezés sokak szerint vitatható, hiszen Chisora szabálytalankodott, ám mások azzal érvelnek, hogy amikor Pala kifordult, meg sem próbált visszatérni a küzdelembe, kezeit leengedte, azaz lemondott a védekezés lehetőségéről, ezáltal kivonta magát a folytatásból – kvázi feladta a küzdelmet!

„Nem akarok rossz vesztes lenni, teljesen tisztában vagyok azokkal a hibákkal, melyeket a küzdelem során elkövettem. Ez csak a történet egyik fele” – fogalmazott Pala az egyik szaklapnak. „De még mindig úgy érzem, hogy egy ökölvívó sem érdemli meg, hogy egy küzdelmet ilyen megkérdőjelezhető módon állítsanak le. Én azt hittem, hogy az ütésekért pontlevonást fog kapni. Szeretnék egy tisztességes visszavágót!”
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4405
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel