Povetkin legújabb mintája tiszta

2016. 06. 01. 13:05
Povetkin legújabb mintája tiszta

Mint ismert, május 21-én, Oroszországban rendezték volna a Deontay Wilder – Alexander Povetkin nehézsúlyú vb-címmérkőzést, melyet a WBC szövetség rendelt el az amerikai bajnok és az orosz kihívó között.

A párharc azért hiúsult meg, mivel Povetkin az egyik doppingteszten fennakadt, éspedig a január 1-je óta tiltott Meldoniummal.

A los angelesi VADA időközben elvégezte a szükséges vizsgálatokat, s kiderült, hogy a bunyós legutolsó, május 17-én levett mintája teljesen tiszta, ahogyan az egy héttel korábbi is. Mint kiderült, Povetkint összesen hatszor vizsgálták a felkészülés alatt, s csak egyszer volt pozitív a mintája – ami viszont nem a legelső teszt volt.

Ennek fényében a Povetkin-csapat fenntartja azt az álláspontját, hogy a tavalyi évben még legálisan alkalmazott szer nyomait találták meg az egyik áprilisi mintában.

Andrey Ryabinsky, Povetkin promótere a következőket mondta. „Szeretném hangsúlyozni, hogy Alexander Povetkin soha nem vett be tiltott szert. Amint mindent tisztáztunk, azonnal bepereljük az amerikai partnert és azokat a tengerentúli lapokat, akik ennek az ellenkezőjét állították” - jelentette ki az üzletember.

Tudni kell, hogy a WADA jelenleg érvényben lévő szabályai szerint, amennyiben március 1–je után mutatják ki az adott sportoló szervezetében a Meldoniumot, és annak mértéke kevesebb, mint 1 mikrogramm, úgy további vizsgálatok szükségesek, hogy megtudják, mikor kerülhetett a szervezetbe a január 1-je óta tiltott szer.

A WBC még vizsgálja a szituációt, addig engedélyezték Wilder számára az önkéntes címvédést.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32780
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2084
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel