Price belefutott a késbe, Thompson kiütötte

2013. 02. 23. 23:54
Price belefutott a késbe, Thompson kiütötte

A szombat esti liverpooli profibox gála főmérkőzésén két ellentétes irányba haladó karrier keresztezte egymást: a veretlen feltörekvő brit David Price és a már csak a kora miatt is leszálló ágban lévő 41 éves amerikai Tony Thompson (37 győzelem – 3 vereség) csapott össze nehézsúlyban.

Mint ismert, Thompson tavaly nyáron még Vlagyimir Klicsko ellen meccselt világbajnoki mérkőzésen, míg Price korábban úgy nyilatkozott, hogy az esztendő második felében készen áll majd az ukrán ellen derbire.

Nos, úgy tűnik, hogy Price tervei dugába dőltek, ugyanis elég látványos kiütéses vereséget szenvedett idősödő ellenfelétől. A 12 menetesre tervezett mérkőzés nyitó körében még tapogatóztak a felek, de a szünet után már jobban igyekeztek. Úgy látszott, hogy Price uralja a meccset, egyszer be is szorította riválisát a kötelekhez, ám Thompson átvészelte az izgalmas pillanatokat.

A második menet utolsó percében Price támadott, ám felütése célt tévesztett, miközben Thompson a közelében tudott maradni, kilépett ellenfele mellé, és egy kemény jobbossal fültövön ütötte. A 203 cm magas brit óriás összecsuklott, s bár sikerült felállnia a számolás végéig, állapotát látva a ringbíró jogosan szüntette be a küzdelmet (TKO).

David Price ezzel a kudarccal messze került egy vb-meccstől, hiába mutatott korábban meggyőző formát a brit élvonallal szemben. Új rekordja: 15 győzelem és 1 vereség.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5667
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32769
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel