Rácz Félix már a jövő héten tárgyalhat a Bedák-testvérekkel

2010. 11. 04. 08:11
Rácz Félix már a jövő héten tárgyalhat a Bedák-testvérekkel

Nehezen ocsúdnak a kirúgásuk okozta sokkból a Bedák testvérek - írja a Blikk. A profi ökölvívó Zsoltot (27) és Pált (25) a múlt héten küldte el a nehéz gazdasági helyzetre hivatkozva az Universum Box-Promotion, a hamburgi székhelyű istálló vezetői még csak nem is tájékoztatták a bokszolókat.

– Annyi emberség sem volt bennük, hogy hivatalosan értesítsenek – kesergett Bedák Pál.

Az amatőrként vb-ezüstérmes, makulátlan hivatásos mérlegű Pál, illetve a profik között a Bokszvilágszervezet (WBO) Európa-bajnoki, valamint interkontinentális bajnoki övét elhódító Zsolt pedig itthon köthet ki – akár a Felix Promotion színeiben is folytathatják pályafutásukat.

Rácz Félix– Bízom benne, hogy ha már kicsit megnyugodtak a kedélyek, és hazatértek a srácok, akkor a jövő hét folyamán leülhetünk beszélgetni a folytatásról. Bedákék képességeik, figyelemre méltó amatőr- és profieredményeik miatt nagy kár lenne, ha elkallódnának. Két televíziós társasággal is tárgyalásban állok, komoly terveim vannak újra az ökölvívással. Ha meg tudunk egyezni, szívesen dolgoznék együtt Pállal és Zsolttal – mondta Rácz Felix (36) menedzser, akinek információink szerint egy informális beszélgetés során az Universum ügyvezetője, Dietmar Poszwa (38) még jóval kirúgásuk előtt „felajánlotta" a két bunyóst, finoman érdeklődött, szeretné-e menedzselni őket.

Az ökölvívóknak azonban nem szóltak.

– Egyelőre csomagolunk öcsémmel, intézzük a hamburgi lakás lemondásával kapcsolatos papírmunkát. A bútorok már úton vannak hazafelé, de mi pénteken még szeretnénk tárgyalni az Universum vezetőivel a válás feltételeiről – sóhajtott Bedák Zsolt, aki érvényes szerződésük felbontása miatt pert fontolgatott testvérével. – Nem beszéltünk Rácz Felixszel, nem ismerjük az ajánlatát, de még mi sem tudjuk, merre tovább. Egy biztos, lesznek lehetőségeink, úgyhogy a megoldás sem várat sokat magára.

A korábbi Rácz Félix-interjú a Bedák-tesókkal kapcsolatban >>>

forrás: Blikk
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Újra bokszlázban Nagykanizsa, „Pikk Pakk” ismét ringben
3628
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel