Rácz József hatalmas sikere

2015. 07. 01. 10:52
Rácz József hatalmas sikere

Noha jócskán megkésve, de kötelességünknek érezzük beszámolni a fiatal, hódmezővásárhelyi Rácz József (5 győzelem – 4 vereség) hatalmas sikeréről, melyet Németországban aratott.

A Lauri Promotion kötelékébe tartozó, de Surman Zoltán bokszcsapatában pallérozódó 20 éves nagyközépsúlyú versenyző június közepén, Berlinben lépett kötelek közé a GBC nevű szervezet félnehézsúlyú „youth” bajnoki övéért. Rácz remek ökölvívást bemutatva, megosztott pontozással (98-92, 97-93 illetve 94-96) hódította el a díszes övet az örmény Misha Manukyan (8 győzelem – 2 vereség) ellenében.

— A mérkőzés előtt Józsival megbeszéltük a taktikát, amit remekül betartott — összegzett Surman Zoltán edző a beol.hu oldalon. — Már az első menetekben látszott, hogy a fizikai fölényben lévő ellenfél nagyon jól fekszik neki. Az örmény az első menetektől nagy erővel támadott, és látszólag hamar be akarta fejezni a mérkőzést. A tanítványom azonban nagyon jól kivitelezte a leforgásokat és így ellenfele nagyrészt a levegőt csépelte, és a visszatámadásokkal nagyon szép kombinációkat vitt be ellenfelének. A tíz menetből megítélésem szerint kettő, maximum három menetet lehetett oda adni Manukyannak, és végig éreztük a fölényünket. Ennek ellenére 2:1 arányú győzelemmel zártuk a viadalt, de ennek is nagyon örültünk, hiszen külföldön tudtunk győzedelmeskedni, ami önmagában nagy szó. Nagyon meg voltam elégedve Jóska hozzá állásával. Végig fegyelmezetten hajtotta végre kérésemet, akkor is, amikor látszott rajta, hogy fárad. Ám mindig tudott a megfelelő időben erőt venni magán és véghezvinni a kért taktikát.

A boxrec adatbázisa szerint október 31-én, Hamburgban visszavágóra kerül sor a két bunyós között. Reméljük, a végeredmény hasonló lesz. 

hírunk a www.beol.hu anyagának felhasználásával készült, fotó: www.boxfotograf.de Klaus Frevert
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5671
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32776
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel