Sakio Bika csalódott, hogy nem indulhat a szupertornán

2009. 07. 16. 19:48
Sakio Bika csalódott, hogy nem indulhat a szupertornán

Talán nincs is erősebb súlykategória manapság, mint a nagyközépsúly! Bizonyára emiatt gondolta úgy az amerikai Showtime televízió, hogy hat sztár részvételével tornát rendez, amelyet már minden boxrajongó lélegzetvisszafojtva vár.

Ám mivel a súlykategória van annyira erős, hogy párhuzamosan két ugyanolyan komoly tornát is el lehetne indítani, ezért a szupercsapatból kimaradtak természetesen sérelmezik a mellőzésüket.

Ilyen klasszis a bivalyerős kameruni-ausztrál Sakio Bika (27 győzelem – 3 vereség – 2 döntetlen), aki nem csak az IBO bajnoka, hanem 2007-ben a nagysikerű „The Contender – A Kihívó” című valóságshowt is megnyerte, amely egy hasonló, de nem ugyanolyan erős torna volt, mint a „Six World Boxing Classic”. Tetejébe a nemrég visszavonult Joe Calzaghe is azt nyilatkozta, hogy nem volt a kameruninál erősebb ellenfele hosszú pályafutása alatt.

„Nagy dolog az ökölvívásnak ez a torna, meglepődtem, amikor bejelentették, de egyben csalódott is voltam, hogy engem nem hívtak meg. Nem tudom, hogy választották ki a harcosokat, de úgy gondolom, hogy az én rekordom sokkal jobb mindegyiküknél, ha a komoly küzdelmeket vesszük alapul. Én már bizonyítottam, hogy izgalmas, erős harcos vagyok, akinek a küzdelmeit szereti a közönség.” – mondta Bika, aki azért tudja a magyarázatot, miért nem kapott meghívást.

„Kemény időszak áll a hátam mögött, kerestem a kihívásokat, de az ellenfelek nem akartak kockázatot vállalni. Ezért aztán nem is lepődtem meg, hogy nem hívtak a tornára. Pedig a képességeimnek és az erőmnek hála bárkit le tudtam volna győzni ebből a mezőnyből, de sajnos erre nem kaptam lehetőséget. Úgy gondolom, hogy Lucian Bute és Librado Andrade helye sem lett volna megkérdőjelezhető, nekik is lehetőséget kellett volna adni” – fogalmazott a 30 éves bokszoló, aki arra nem tért ki, hogy ha nekik hármójuknak helyük lenne a hatok között, akkor ki az a három bunyós, akiknek viszont nincs.

Bika ugyanakkor nincs elkeseredve, hisz hamarosan ismét kihívhatja az IBF bajnokát, a Bute-Andrade küzdelem győztesét.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1921
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
957
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
674
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4387
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel