Shotokan karate: Andó Lászlóra emlékeztek

2013. 10. 28. 09:37
Shotokan karate: Andó Lászlóra emlékeztek

Öt éve, hogy a békéscsabai, kiváló , 3 danos shotokan karate mester, Andó László elhunyt, és azóta minden évben megrendezik barátai és tisztelői az Andó László Shotokan Karate Emlékversenyt.

Az idén a verseny visszatért régi színhelyére, a felújított Lencsési Általános Iskola sportcsarnokába, s egy jó hangulatú, az emlékezéshez is méltó rendezvény lett belőle. Három szövetség (SKI, AJKA, WAKO) 7 klubjából jöttek a versenyzők, akik formagyakorlat (kata) és küzdelem (kumite) versenyszámában mérettették meg magukat. 

A megnyitókor Shihan Gregor László VI.DAN, a Békés Megyei Harcművész Szövetség elnöke, a Nippon Seibukan Akadémia magyarországi vezetője méltatta Andó László Mester munkásságát és köszöntötte a vendégeket, akik között ott volt az Andó család, (Andóné Bócsik Katalin és a két fiú, Levente és Krisztián), Wertheim Albert Ezredes Úr, Sensei Lovász György V.DAN, az SKI magyarországi szervezetének elnöke, Sensei Haba József IV.DAN, a rendezvénynek otthont adó Békéscsabai Lakótelepi SE ügyvezető elnöke. Sensei Torma György főbíró jól fogta össze a bírói kar munkáját, s ez meglátszott a bíráskodáson is, hiszen nem sok vitás ítélet született. A verseny gördülékeny lebonyolításához természetesen szükség volt a rendezők, Lakótelepi SE Shotokan Karate Szakosztályának áldozatos munkájára is, akiket edzőjük, Sensei Farkas András V.DAN irányított. A küzdelemnél szembe tűnő volt a kontroll megléte, hiszen a versenyorvosnak szinte nem is akadt munkája. A versenyt uraló jó és SPORTSZERŰ hangulat biztosítéka annak, hogy jövőre is találkoznak a harcművészek az Andó László Emlékversenyen! A szervezők itt szeretnék megköszönni a Lencsési Általános Iskola igazgatójának, Vida András Úrnak azt, hogy évek óta segíti a harcművész szakosztályok munkáját!
Shotokan Andó László.JPGShotokan Andó László.JPG
Eredmények:
FORMAGYAKORLAT (KATA) :
Egyéni verseny:
„A” kat.+ 17 év Felnőtt
1.Lovász Gergely (Szarvasi Harcművész és Küzdősport Egyesület)
2.Imre Márton (Gyulai Karate Egyesület)
3.Zahorán Kitti (Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate)
 
13-14 év.
1.Veres József (Gyulai Karate Egyesület)
2.Betyó János (Gyulai Karate Egyesület)
3.Betyó József (Gyulai Karate Egyesület)
 
„B” kat. 14-15 év.
1.Szendrei Alexia (Heian Karate Egyesület, Gyula)
2.Jakab Ádám (Heian Karate Egyesület, Gyula)
3.Győrfi Nándor (Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate)
 
13-14 év.
1.Gurzó Bence (Gyulai Karate Egyesület)
2.Szabó Lea (Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate)
3.Balogh István (Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate)
 
9-11 év.
1.Samu Attila (Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate)
2.Samu Péter (Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate)
3.Markos András (Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate)
3.Gérus Róbert (GYKE Békéscsaba)
 
„C” kat. +18 év.
1.Torjai Balázs (Mondo SE, Szeged)
2.Csaba Attila (Mondo SE, Szeged)
3.Sáfár Gyula (Heian Karate Egyesület, Gyula)
 
15-16 év.
1.Torjai Balázs (Mondo SE, Szeged)
2.Pálovits Bálint (Heian Karate Egyesület, Gyula)
3.Enyedi Roland (GYKE Békéscsaba)
 
12-13 év
1.Szabó Lea (Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate)
2.Balogh László Erik (Heian Karate Egyesület, Gyula)
3.Kesjár Zoltán (Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate)
 
10-11 év.
1.Samu Attila (Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate)
Samu Péter (Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate)
 
 
Csapat formagyakorlat verseny
Gyermek korosztály
1.Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate (Samu Péter, Samu Attila, Markos András)
2.Heian Karate Egyesület, Gyula 3.cs. (Sákán Gyula, Hollósi Martin, Pálovits Bálint)
3. Heian Karate Egyesület, Gyula 2.cs (Enyedi Boglárka, Balogh László Erik, Pilán Márkó)
 
Haladó felnőtt
1.Gyulai Karate Egyesület 1.cs (Imre Márton, Veres József, Pásztor Csaba)
2.Gyulai Karate Egyesület 2.cs. (Kölüs Martin, Betyó József, Betyó János)
3. Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate (Győrfi Nándor, Zahorán Kitti, Tóth Norbert)
 
 
KÜZDELEM (KUMITE) A selejtezőben ippon shobu, a döntőben sanbon shobu szabályrendszerben.
„A” kat. Felnőtt +18 év
1.Brachna Bence (Szarvasi Harcművész és Küzdősport Egyesület)
2.Imre Márton (Gyulai Karate Egyesület)
3.Csaba Attila (Mondo SE, Szeged)
 
Fiú 13-14 év.
1.Tóth Norbert (Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate)
2.Zahorán Kitti (Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate)
3.Veres József (Gyulai Karate Egyesület)
3.Betyó József (Gyulai Karate Egyesület)
 
„B” kat. +15 év.
1.Győrfi Nándor (Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate)
2.Jakab Ádám (Heian Karate Egyesület, Gyula)
 
12-14 év.
1.Litauszki György (Szarvasi Harcművész és Küzdősport Egyesület)
2.Sindel Márk (Szarvasi Harcművész és Küzdősport Egyesület)
3.Torma Tamás (Heian Karate Egyesület, Gyula)
3.Hollósi Martin (Heian Karate Egyesület, Gyula)
 
 
 
 „C”  kategória +18 év.
1.Csaba Attila (Mondo SE, Szeged)
2.Torjai Balázs (Mondo SE, Szeged)
 
 
15-16 év.
1.Pilán Márkó (Heian Karate Egyesület, Gyula)
2.Pálovits Bálint (Heian Karate Egyesület, Gyula)
3.Torjai Balázs (Mondo SE, Szeged)
 
 
12-14 év.
1.Torma Tamás (Heian Karate Egyesület, Gyula)
2.Nagy Máté (Szarvasi Harcművész és Küzdősport Egyesület)
3.Bagi Dániel (Szarvasi Harcművész és Küzdősport Egyesület)
3.Samu Péter (Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate)
 
Gyermek leány kat.
1.Szendrei Alexia (Heian Karate Egyesület, Gyula)
2.Kovács Barbara (Békéscsabai Lakótelepi SE – Seibukan)
3.Enyedi Boglárka (Heian Karate Egyesület, Gyula)
 
Csapat Kumite:
1.Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate (Győrfi Nándor, Zahorán Kitti, Tóth Norbert)
2.Gyulai Karate Egyesület (Imre Márton, Veres József, Pásztor Csaba)
 
A verseny támogatói voltak: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, Békéscsabai Lakótelepi SE, Békés Megyei Harcművész Szövetség, Nippon Seibukan Akadémia Magyarországi Egyesülete, Kőrakó Tető-Plus kft. Békéscsaba
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5670
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32774
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel