Sorsválasztó sportválasztó

2015. 03. 20. 11:24
Sorsválasztó sportválasztó

A sport az emberi tevékenységforma egyik legcsodálatosabb színtere. Egészséget jelent és fejleszt, sikerélményt ad, életrendet alkot, közösséget épít és fejleszt, esetleg egzisztenciát jelent – vagyis csak ajánlani lehet mindenkinek. Ezért is fontos, hogy valamilyen szinten minél több ember találja meg helyét a sport sokszínű világában. S lehetőleg azt a sportágat, amihez igazán kedve és tehetsége van, hiszen akkor örömmel és eltökéltséggel vesz részt a különböző sportágak gyakorlásában, esetleg versenyein.

Néha viszont nem könnyű elindulni ezen az úton. Gyakran ösztökélés szükséges, jó példát kell mutatni – és nem egyszer biztosítani kell az aktív sportolás feltételeit is, ami sok tekintetben az anyagiak függvénye is. A hátrányban lévő gyermekek estében nem tudhatjuk, hány ígéretes tehetség kallódik el az emberi és anyagi feltételek hiányban.
A Kondorosi Kézilabda Klub igyekszik sportemberek bevonásával a hátrányos helyzetű gyermekek sport felé irányítását segíteni a „Sorsválasztó Sportválasztó – Esélyegyenlőségi program Békés megyei tanyasi gyerekeknek projekt” pályázat segítségével. A sorsválasztó sportválasztó akció keretében megszervezik a több településről beutaztatott gyermekeket megismertetni bizonyos sportágakkal. Így került sor arra a kiválasztó és kedvcsináló bemutató edzésre is, ahol 85 lány és fiú ismerkedett meg a harcművészet és küzdősportok világával. A Békéscsabai Lakótelepi SE a versenysport mellett mindig is a tömegsport, a sportos, egészséges életmód népszerűsítését tűzte ki célul. Az All-Style Karate és Kick-box Szakosztály vezetője, Shihan Gregor László VI.DAN ezért is lett partner Beliczay József projektvezető megkeresésére. Az edzésen felmérték a nagy létszámú csapat erőnléti és fizikai, mozgáskoordinációs szintjét, lazaságát, de a „srácok” belekóstolhattak a keleti harcművészeteket jellemző fegyelem és eszmeiség alapjaiba is. A jó hangulatú edzésről az elkészített számos fotó is tanúskodik. A csapat még több sportág edzéseit is meglátogatja, majd döntenek, kik melyik sportág edzésein vesznek részt. Biztosan jó néhányan választják majd a Békéscsabai Lakótelepi SE All-Style Karate és Kick-box Szakosztályának edzéseit is. S hogy hányan maradnak meg? Az még a jövő kérdése. Ha már csak néhány szép élményt szereznek, és megismerik a harcművészetek világát, már megérte a támogatás és a munka!
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4399
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel