Szófia: Bacskai és Vadász is elődöntős

2014. 08. 14. 15:23
Szófia: Bacskai és Vadász is elődöntős

Szerdán két magyar bokszoló is szorítóba lépett a Bulgária fővárosában zajló EUBC Elit Férfi Európai Uniós Ökölvívó bajnokság negyeddöntős küzdelmei során.

Időrendi sorrendben először a tavaly súlycsoportot váltó korábbi Európa-bajnok Bacskai Balázst szólították kötelek közé, aki immáron középsúlyban igyekszik bizonyítani klasszisát. Bendzsinek a negyeddöntőben a horvát Sanjing Vrgoc jutott ellenfélül, s magabiztos teljesítményt nyújtva, minden pontozónál megnyerve az összes menetet (30-27, 30-27, 30-27), egyhangú pontozással jutott be az elődöntőbe – vagyis már biztosan éremmel zárja a „mini-eb”-t.

A 64 kilóban versenyző KSI-s Vadász András is éremmel térhet majd haza, hiszen az egyre nagyobb nemzetközi rutinnal rendelkezi ökölvívó – Bacskaihoz hasonlóan – remekül bokszolt, és pontozással nyert a lengyel Kazimirez Legowski ellen. Vadász ugyanakkor „csak” megosztott pontozással diadalmaskodott, miután a moldovai ítész 29-28 arányban a lengyelt látta jobbnak, holott az angol és a szlovák pontozóbíró, nagyon helyesen, minden menetben a magyar versenyzőt jelölte meg jobbnak (30-27 és 30-27).

Ezzel eldőlt, hogy a magyar ökölvívó válogatott három érmet biztosan hazahoz a szófiai viadalról, hiszen Vadász és Bacskai mellett az 56 kilóban versenyző Gálos Viktor már korábban kiharcolta az elődöntős részvételt.

Pénteken Gálos a moldáv Vaeceslav Gojan, Vadász a bolgár Ayrin Ismetov, míg Bacskai az ír Michael O’Reilly ellen lép szorítóba a döntőbe jutásért.

MÖSZ / Felix Promotion
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4399
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel