Szpílka csalódott

2016. 01. 18. 22:59
Szpílka csalódott

A vasárnap hajnali New York-i bokszgála főmérkőzésén a WBC nehézsúlyú világelső Deontay Wilder a 9. menetben brutálisan kiütötte kihívóját, a lengyel Artur Szpílkát (20 győzelem – 2 vereség).

A 26 éves lengyel ökölvívó remekül küzdött, nem csak egyenrangú partnere volt a veretlen amerikainak, hanem – az előzetes esélylatolgatásokat keresztülhúzva – remek bunyóval helyenként állva hagyta riválisát. Végül Wilder egy hatalmas jobbhoroggal brutális kiütéssel fejezte be a mérkőzést, amely után Szpílkát kórházba vitték.

„Élek, minden rendben van” - jelentette ki Szpílka. „Egy kicsit csalódtam magamban, mert ez volt az én nagy lehetőségem. Köszönöm mindenkinek a támogatást, ígérem, amikor visszatérek, még erősebb leszek. Ez nem kérdéses.”

„Ez történik, ha nehézsúlyban küzdesz – egy ütés, és mindennek vége. Nem is emlékszem a kiütésre, és az azt megelőző néhány menetre. Minden tiszteletem Wilderé. Most hazautazom Lengyelországba, és megműttetem a problémás jobb kezem, és megpróbálok egy esélyt kicsikarni az IBF-től.”


Mint ismert, ugyanazon a gálán, ahol a Wilder-Szpilka küzdelmet rendezték, az amerikai Charles Martin (23 győzelem – 0 vereség – 1 döntetlen) megszerezte az IBF nehézsúlyú vb-övét.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5671
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32775
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel