TEK-gála: A hölgyek idén sem hagyják magukat

2014. 09. 26. 22:58
TEK-gála: A hölgyek idén sem hagyják magukat

A székesfehérvári testnevelőtiszt, Szabó Szilvia százados ju-jitsu földharc bajnoki címének megvédésére készül immáron harmadjára a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban szeptember 28-án megrendezésre kerülő TEK Budo- és Küzdősport Gálán.

Az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató ezred testnevelőtisztje nem csak beszél a mozgás fontosságáról, de jó példát is mutat, hiszen nyolcéves kora óta a küzdősportok gyakorlója. Szabó Szilvia kick-box-szal kezdett szülőhelyén, Mezőtúron, de az egri főiskolás évek alatt a dzsúdóval is szorosabb barátságot kötött, Győrben Gyimes Nikolett edző kezei alatt senior Európa-bajnoki bronzig jutott. 

- Nem kizárólag a küzdősport irányából közelítem meg a dolgokat, mint testnevelőtiszt nagyon fontosnak tartom a személyes példamutatást – jelenti ki Szabó Szilvia. – Legyen az lőverseny, katonai háromtusa vagy küzdősportverseny, vallom, inkább a társaimmal együtt küzdök, minthogy a karosszékből mondjam: előre! 

A 2013-as BUDO-gála címvédése után a százados az elmúlt egy évben sem tétlenkedett. Elindult az éves Ludovika Kupán és a szentendrei katonai közelharc bajnokságon is. Három kategóriában indult, mindhármat megnyerte. Májusban részt vett a Horvátországban, 150 NATO katona részvételével megrendezett "Best soldier" 40 km-es katonai túlélőversenyen ahol nők között 2. ,míg abszolút kategóriában 50. lett. Bezsebelte továbbá a magyar másodosztályú judo bajnokság harmadik helyéért járó díjat is. 

- Minél többet tapasztal az ember, annál többet ér –fogalmazza meg a megcáfolhatatlant. – Igyekszem a munkám mellett az edzésekre is időt szakítani, készülök a TEK-gálára. 2014-ben a verseny ju-jitsu és combat grappling kategóriákban lesz nyitott a honvédek számára. Jó formában vagyok, sokat erősítettem az idén, jól mentek az edzések, a súlyom is rendben. Ju-jitsuban szeretném megvédeni a bajnoki címemet és combat grappling kategóriában is szeretnék az ezredemnek dicsőséget szerezni.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4397
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel