www.monokli.com
aktuális hírek az ökölvívás szerelemeseinek
Dobor Dezső publikálva: 2017. máj. 22., hétfő, 11:49 7533 olvasás - 0 komment

Vadász győzelemmel mutatkozott be a WSB-ben

Vadász
Vadász

Szombaton este a londoni York Hallban zajlott le a British Lionhearts és a France Fighting Roosters közti visszavágó mérkőzés a legjobb nyolc között a WSB-ben. A találkozó tétje a legjobb négy közé kerülés volt az Astana Arlans Kazahstan, Colombia Heroics, Cuba Domadores mellé.

Mivel a britek 69 kg-os indiai bokszolója nem kapta meg a vízumot, a londoniak a magyar szövetségtől kértek segítséget a helyettesítésére. (Ennek a csapatnak a bokszolója Harcsa Zoltán is.) Vadász Andrásra esett a választás, aki kitűnően helyt állt, mert 2-1-re legyőzte a korábbi profi öklözőt, Mohamed Ali Oualit. Csapatának ez volt a harmadik győzelme az est folyamán és ezzel már el is érték a győzelmet. A következő két mérkőzésen a britek öklözője vesztett és így alakult ki a 3-2 arányú végeredmény a British Lionhearts javára. 

Mivel az első meccset ugyanilyen arányban a franciák nyerték Párizsban, a +91 kg-ban rendeztek még egy mérkőzést a továbbjutás eldöntésére. Solomon Dacres (BL) és Marin Mindoljevic (FFR) összecsapásának a végén a hazaiak versenyzőjének kezét emelték a a magasba, és ezzel a hosszabbításban nyert és az elődöntőbe került a brit csapat, mely a Astana Arlans Kazahstannal találkozik a döntőbejutásért előbb június első, majd a visszavágón június második hétvégéjén.
Értékelés: (Eddig 2 szavazat érkezett)
Ez elég gyenge lett... 1 Harmatos kis írás... 2 Adok még egy lehetoséget... 3 Alaposabb munkát várok el... 4 Nem ártana jobban tájékozódni a témával kapcsolatban... 5 Elmegy, bár vannak hiányosságok... 6 Elég jól sikerült... 7 Szépen kidolgozott, korrekt írás... 8 Teljesen belefedkeztem az olvasásba... 9 Ha minden cikk ilyen lenne... :) 10

Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
4. Kattintson a belépés gombra!
Megmondóbox:
BB kódok: [b]félkövér[/b] [u]aláhúzott[/u] [i]dőlt[/i]
Elküld
Frissít
Fordít
Hozzászólások: ( Még nem érkezett hozzászólás... )
Még nem érkezett hozzászólás...



Győzelmet és előrelépést vár BenjiHarmadik profi mérkőzésére készül a korábbi amatőr klasszis Bacskai Balázs.
Szellő Imre 18. küzdelme Várpalotán, péntekenA Felix Promotion pénteken, Várpalotán rendezi az őszi versenyszezon első élő televíziós bokszgáláját.
Szombat este Fight ArenaIzgalmakban nem lesz hiány szombat este Székesfehérváron, a Fight Arénában.



TV-ajánló
Sport1 | Sport2 | SportM | SportKlub | DigiSport | Eurosport | Eurosport 2
02:30 Sport 1 Harmadik félidő
02:00 Sport 2 Kézilabda
03:00 Sport M Hír-M
01:10 DIGI Sport 1 Reggeli Start
03:00 Eurosport 1 Snooker
03:00 Eurosport 2 Snowboard
Impresszum Levél nekünk Médiaajánlat www.monokli.com monokli@monokli.com
Küzdelem a spamelők ellen Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek