WBO július: Bedák Zsolt 4. helyen

2014. 07. 16. 21:39
WBO július: Bedák Zsolt 4. helyen

A Boksz Világszervezet (WBO) július 14-i keltezéssel kiadta súlycsoportonkénti ranglistáit, melyeken három magyar versenyző neve szerepel.

Nagyközépsúlyban a Ferobox Event veretlen versenyzője, Kelemen Balázs (21 győzelem – 0 vereség) az igen előkelő 8. helyen áll, azaz nem rontott az előző hónaphoz képest. Csapattársa, a kispehelysúlyú Európa-bajnok Bedák Zsolt (21 győzelem – 1 vereség) szintén megőrizte az igen előkelő 4. helyét, vagyis továbbra is ő a legmagasabban rangsorolt magyar versenyző a négy jelentős világszövetségnél. Középsúlyban a szövetség ifjúsági világelsője, a nyíregyházi NYVSC-Big Boxing színeiben a Ferobox Event gáláin látható Nagy Lajos Márk (18 győzelem – 0 vereség) a remek 6. helyen áll, immáron több hónapja.

Mint ismert, a nagy világszervezetek szabályai szerint a vb-címvédő, amikor éppen nem kötelező címvédése következik a hivatalos kihívó ellen, szabadon választhat ellenfelet a ranglista legjobb 15 versenyzője közül. Ekképp ilyen esetekben Kelemen Balázs, Nagy Lajos Márk és Bedák Zsolt kaphat meccsajánlatot a világelső menedzsmentjétől.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2084
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel