www.monokli.com
Hírek/Cikkek Interjúk Monokli® Videók Ranglista Erdei Zsolt Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!

„A magyar ökölvívás érdekeit kell szem előtt tartanom!”

A+A-
2007. márc. 29., csütörtök, 11:082299 olvasás - 2 komment


A magyar ökölvívás érdekeit kell szem előtt tartanom!

Dr. Csötönyi Sándor ’96-ban majd’ 10 millió forint mínusszal vette át a MÖSZ vezetését, tíz esztendővel később azonban már 173 milliót költhetett el az általa irányított szövetség, melyből csak 53 millió volt „központi” pénz, a többi szponzorok által került a kasszába. Ha az ökölvívás érdekei kerültek veszélybe, a szivarozásáról is elhíresült elnök a sportot irányító állami vezetőkkel is felvállalta a konfliktust, ám most egy olyan emberrel vívja szócsatáját, aki legendának számít a kesztyűk világában.


- Gratulálunk az újabb sportdiplomáciai sikeréhez! A hírek szerint az EABA (Európai Amatőr Ökölvívó Szövetség) belgrádi ülésén újabb jelentős feladattal bízták meg.
- Köszönöm, de az elismerés a magyar ökölvívásnak, sem mint személyemnek szól, bár gondolom, számított, hogy hosszú évek óta dolgozom a vezetőtestületben. A jövőben én felügyelem azt a bizottságot, amely vizsgáztatja a bírókat, illetve a technikai ellenőröket – válaszolt Dr. Csötönyi Sándor, az EABA első alelnöke.

- Még egy fontos pozíció. Bírja a tempót?
- Napi 16 órát dolgozom, s amióta a szövetség elnöke vagyok, nem voltam szabadságon. Elég sok elfoglaltságom van a boksz miatt, évente több mint hetven napot tartózkodom külföldön, de munkahelyemen a többségi tulajdonos ezt tudomásul vette, így állapodtunk meg. Másként nem is tudnám végezni az ökölvívással kapcsolatos munkámat.

- Elismert üzletember, szabadidejét tölthetné láblógatva is, ám az ökölvívásban vállalt feladatai miatt nem ezt teszi. Családja nem tiltakozik a kialakult helyzet ellen?
- Többször fölmerült már ez a kérdés, pláne akkor, amikor támadások érik az embert. Nekem kell magyarázkodnom, miért adom a pénzem az ökölvívásnak, de ha az embert leöntik sárral, kénytelen mosakodni, és tudja, hogy van, Magyarországon mindig azt ütik, aki húzza a kocsit. Ahogy idősödöm, sokszor fölmerül bennem, hiányzik ez nekem? Ám megválasztottak, megbíztak egy feladattal, amit szeretnék tisztességesen elvégezni. Úgy érzem, a magyar ökölvívás felfelé ível, de mégis meg kell magyaráznom a gazdasági és szakmai sikereket. Az eredmények többek között azoknak az embereknek is köszönhetők, akik a pénzüket adják a sportágnak, nélkülük nem tarthatnánk itt.

- A magyarázkodással a Kovács István felöl érkező kritikákra gondol?
- Az az igazság, hogy Pistát bevitték az erdőbe. Több millió forintot osztunk szét az egyesületek között műhelytámogatásként, ám ennek ellenére is vannak elégedetlen emberek, talán ez is közrejátszhat a kialakult helyzetben. A Vasas előnyt akar abból, hogy egy olimpiai bajnok áll mögöttük, s a többi egyesület rovására szerettek volna több pénzhez jutni, ám ez igazságtalan lenne. Az eredményességet illetően van egy lefektetett szisztéma, s ez számít, díjazzuk a női és az utánpótlás szinten eredményes egyesületeket is. Egyébként nem hiszem, hogy magyarázkodnom kellene, amiért 120 milliót kalapoztam össze a magyar ökölvívásnak, hiszen az államtól kapott 53 millióhoz képest, 173 milliót tudtunk elkölteni. A szponzorok mellett a sajátomból is komoly összeg áldozok a bunyóra. Pista amúgy is szereptévesztésben van, hiszen semmilyen hivatalos tagszervezetüknek nem tagja. Örültem, amikor a hivatásosoknál Rácz Félix helyére megválasztották, de ő az egész magyar ökölvívásba bele akar szólni, nem tudom, milyen jogcímen. Próbálkoztunk vele, az athéni olimpiáig rendelkezésünkre is állt, kivittük a pulai Európa-bajnokságra és a madridi uniós-Eb-re is, aztán mással kezdett foglalkozni. Iskolába járt, WBO-alelnök lett, építette a karrierjét. Én ezt mind megértem, de nekem a magyar ökölvívás érdekeit kell szem előtt tartanom.

- Évtizedekig kitűnő kapcsolat volt önök között, lelkileg mennyire érintette, hogy a nem túl hízelgő észrevételek éppen az atlantai bajnok részéről fogalmazódtak meg?
- Rosszul esett, úgy érzem, nem szolgáltam rá. Úgy vélem, ő hiúsági kérdést csinált abból, hogy munkatársaim nem hívták meg a bokszbálra. Korábban többször is meghívták, ám nem jött el, most a kollégáim úgy döntöttek, hogy a hazai licenccel működő sportolókat, vezetőket hívják meg, s nekik adnak különböző díjakat. Pista már sportolóként mindent elért, de szakvezetőként még nem tett le annyit az asztalra, hogy hanyatt essünk tőle. Mindig mondták, hogy ennek vagy annak ne fordítsak hátat, de Kovács Istvánt nem olyan embernek ismerem, aki alantas, most is csak szócsőnek használják fel olyanok, akik nem merik a saját véleményüket vállalni, illetve nem ismerik a szövetség működését. Nem olyan ember vagyok, aki elhallgatja véleményét, ám a másokét is elfogadom, éppen ezért tisztességesebbnek tartom Pista hozzáállását, mert szemtől szembe mondja el a gondjait, ám a mód, ahogyan teszi, már nem tetszik.

- Mi lehet a megoldás ebben az ügyben?
- A szombati közgyűlésen lesz egy javaslatom, de nem vagyok benne biztos, hogy a tagszervezetek körében mindenki elfogadja majd, hiszen nagy felháborodást váltott ki, hogy István Bólogató Jánosoknak minősítette őket. Van egy lehetőség arra, hogy István olyan emberek közé kerüljön, mint Papp László, Sermer György és a többi, régi mohikán. Ez egy tiszteletbeli funkció lenne, mert az amatőrben és a profiknál vállalt feladatok összeférhetetlensége miatt - István pedig a WBO alelnöke -, nem mehetünk szembe az AIBA szabályzatával. Az olimpia előtt nem kockáztathatjuk meg, hogy világversenyről esetleg kizárjanak bennünket.

- Az olimpiai bajnok elmondta, szeretne belenézni a szövetség gazdasági működésébe is.
- Mondani lehet bármit, de először a jogokat kell tisztázni. Istvánnak nincs erre státusza, az ellenőrzésre megvannak a megfelelő szervek. Az elmúlt időszakban többször vizsgálták a szövetség működését, s mindent a legnagyobb rendben találtak. A vizsgálatokat az ország harmadik legnagyobb cége intézte, melynek vezetője István nyilatkozata után felhívott, és pert helyezett kilátásba hitelrontás címén az olimpiai bajnokkal szemben. Egyébként, ha valaki pénzzel támogatja a szövetséget, senkinek nincs joga kérdezősködni, hogy miért és mennyit ad, ez mindenkinek a magánügye. Ha Kovács István négyszemközt kért volna tájékoztatást tőlem, megmutattam volna neki minden dokumentumot, elmondtam volna, miből származnak a bevételek.

- A WBO világbajnok azt is felvetette, hogy az Universum, illetve a Spotlight azért nem tud megfelelő nevelési költséget fizetni a szövetségnek a leigazolt válogatott versenyzők után, mert a MÖSZ nem képes hivatalos dokumentumot felmutatni a sportolókkal korábban kötött szerződésekről.
- Ez egy nagy csúsztatás. Küldtem három számlát, s e hét hétfőn meg is érkezett a pénz, ám érdekes módon, csak Bedák Zsolt után, de sem Balzsay, sem Erdei után nem, pedig akkor is küldtünk számlákat. A németek a Bosman-törvényre hivatkoztak, miszerint mindenkinek joga van munkát vállalni, ha lejárt a szerződése. Ők lejárt szerződésű ökölvívók voltak, és nem a szövetséggel, hanem az egyesületükkel voltak munkakapcsolatban, erről én, hogy adhattam volna ki számlát? Amikor Bedák Zsolt átment az Erzsébetbe, arról volt szerződés, amit lefordítva kiküldtünk a németekhez, s öt hónap múlva megérkezett a pénz.

- Olyat is hallani, hogy Kovács Istvánt nyilvánvaló politikai hovatartozása miatt nem látnák szívesen az inkább szocialista kötődésű szövetség elnökségében.
- Erről szó sincs (nevetett nagyot az elnök), nem tűrném el az elnökségben, hogy a politika szerepet játsszon működésünkben. Azt egyébként elmondhatom, hogy az elnökségben nagyjából fele-fele arányban találhatók jobb-, és baloldali emberek. Én középen állok, mindegyik párttal jó kapcsolatot tartottam, s tartok jelenleg is, de amíg én vagyok az elnök, addig a politika nem szólhat bele a szövetség munkájába.

- Nem hiszem, hogy belgyógyásza az egészséges életmód képviselőjeként példálózna önnel. Meddig szándékozik még a mostani fordulatszámon „pörögni”?
- A hazai és a nemzetközi mandátumom is 2011-ben jár le, majd egy év múlva nyugdíjba megyek. Aztán jöjjenek a fiatalok, olyan emberek, akik ráérnek arra, hogy napi 6-7 órát tudjanak az ökölvívással foglalkozni, s akik megfelelő feltételeket tudnak teremteni a további működéshez.

(Az interjú kedden készült!)

Balogh Zoltán
Értékelje cikkünket: (Eddig 27 szavazat érkezett)

Ez elég gyenge lett... 1 Harmatos kis írás... 2 Adok még egy lehetoséget... 3 Alaposabb munkát várok el... 4 Nem ártana jobban tájékozódni a témával kapcsolatban... 5 Elmegy, bár vannak hiányosságok... 6 Elég jól sikerült... 7 Szépen kidolgozott, korrekt írás... 8 Teljesen belefedkeztem az olvasásba... 9 Ha minden cikk ilyen lenne... :) 10
Adja hozzá a kedvencekhez:

 
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
4. Kattintson a belépés gombra!
Megmondóbox:
BB kódok: [b]félkövér[/b] [u]aláhúzott[/u] [i]dőlt[/i]
Elküld
Frissít
Fordít


Hozzászólások: ( 2 hozzászólás érkezett )
2 Suspect Zero [2007-03-30 17:53:35]
Valahogy nem így működik az újságírás! Ha csinálsz egy interjút, akkor az alany összes kijelentését ellenőrizni kell? Az összes megemlített szereplőt meg kell szólaltatni? Nem ezt tanították nekem az iskolában! Olvasd végig az interjút! Meg kellene szólaltatni az előző elnököt, az egyesületeket, az Universumot, Kokót, s az állami vezetőket?! Ez egy interjú, és nem egy oknyomozó riport! Interjú egy bizonyos személlyel, és nem egy adott téma körüljárása!
1 Eperjesi Mihály [2007-03-30 17:40:27]
Amelyek a cikkben elhangzottak nekem is azok az ismereteim vannak, nagyon jól megszerkesztett korrekt cikknek vélem, de szólaltassa meg a másik oldal is.

Oscar-Pacquiao: ki nyerne?
Oscar PTS
Oscar KO-TKO
Pacquiao PTS
Pacquiao KO-TKO
döntetlen vagy döntés nélkül
Impresszum Levél nekünk Médiaajánlat
www.monokli.com
monokli@monokli.com


SITEMAP XML PageRank Toplista - SEO Tools Küzdelem a spammelők ellen site statistics Webtop
Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek Best-Top Statisztika