2007. jún. 5., kedd, 12:394067 olvasás - 14 komment
Hivatalossá vált, ami eddig csak pletykaszinten mozgott: Nagy „Hóhér” József (17 győzelem – 0 vereség) június 30-án, az Universum Box-Promotion által rendezendő stuttgarti gálán, a WBC nagyközépsúlyú nemzetközi övért lép majd ringbe a veretlen orosz címvédő, Denisz Inkin (30 győzelem – 0 vereség) ellen.
hirdetés
- Hogyan kerültél képbe az Universumnál, elvégre az volt a terv, hogy a Pro-Box júniusi, szlovákiai gáláján lépsz majd a kötelek közé?
- Cséffalvay Péter szólt, hogy lenne ez a WBC-címmeccs lehetőség. Valóban úgy volt, hogy a hónap közepén Szlovákiában bokszolok, de ez lehet, elmarad, vagy későbbi időpontra tolódik, így nekem jól jött, hogy Németországban bokszolhatok Inkin ellen – mondta Nagy József.
- Nem rossz bunyós az orosz, 30 meccsből 23-at idő előtt fejezett be, többek között legyőzte a német Mario Veitet is.
- Én úgy hallottam, nem egy kiemelkedő képességű ökölvívó, jön előre, üt-vág, inkább brusztolós, mint technikás. Tudomásom szerint fejen üthető, mert rengeteg testütéssel próbálkozik, így felül sebezhetővé válik.
- Hibátlan mérleggel rendelkezel, itthon begyűjtöttél már néhány címet, de idegenben mégiscsak más bokszolni. Sokat gondolkodtál, hogy elfogadd a németországi meccslehetőséget?
- Őszinte leszek, nem sokat hezitáltam. Remélem, jól döntöttem, nem fogom megbánni, hogy bevállaltam, s ezt az Inkin-meccs után is így fogom gondolni. Teljes gőzzel készülök, keményen nyomom a melót, a futásokat, erősítéseket, s a kesztyűs edzéseket egyaránt. Tudom, jó bunyós az orosz, de nem csak dumának szánom: kint is meg kell vernem! Érzek magamban annyi erőt, hogy olyanokat mutassak neki, amitől el fog menni a kedve. Nehéz most bármit is mondani, hiszen idegenben csak Amerikában volt egy felhozó meccsem, de úgy érzem, meg fogom oldani a dolgot.
- Hogy halad a felkészülésed, összecsiszolódtál már új edződdel, Máté Attilával?
- Igen, minden rendben, várjuk a kazettát Inkinről, de már most arra készülünk, hogy fejre támadunk. A harcossággal, a brusztolással nem lesz gond, ebben felveszem vele a versenyt, a testütéseit pedig jó védekezéssel igyekszem kivédeni.
- Mi a helyzet a súlyoddal, fogod hozni a 76,2 kilót?
- Persze, minden gond nélkül. A tegnapi edzés után 83 kiló voltam, ez tökéletesen rendben van ebben az időszakban. A hétvégén már 80 leszek, s utána még van három hetem, hogy szépen beállítsam a súlyomat. A következő heti melót nagyon meghajtjuk, akkor kapom majd a csúcsterhelést, az azt követő időszak pedig már a finomításról, gyorsításról fog szólni.
- Elszántnak, határozottnak tűnsz, nagy lehetőséget kaptál a sorstól, egy esetleges siker új lendületet adhat karrierednek.
- Igen, tisztában vagyok vele, éppen ezért veszem „véresen” komolyan a felkészülést. Nincs mese, egyszerűen muszáj lesz nyernem odakint is. Most teljesen biztos vagyok a sikeremben, persze, majd Stuttgartban kiderül, mi lesz, s Inkinnek is lesz néhány szava a történethez. Nem csak a számmal szeretnék harcolni, a ringben is meg akarom mutatni, mit tudok. Mindent egy lapra teszek fel, s igyekszem állni a szavam. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy kikaphatok. A vereség után el kellene gondolkodnom, merre tovább, de tudom, hogy igazán komoly cím közelébe már nem kerülhetnék. Na, ezért is készülök minden erőmmel profi pályafutásom eddigi legfontosabb mérkőzésére.
Balogh Zoltán