Varga Miklós nem száll el a sikerektől

- Két „A” kategóriás viadalt, a Bocskai-emlékversenyt és a Miniszterelnök-kupát nyerted meg az idén. Össze lehet hasonlítani a Debrecenben szerzett elsőséget az ankarai arannyal?

- Nem lehet a kettőt összehasonlítani, a Törökországban elért győzelem komolyabb volt. A Bocskain nehezebb mérkőzéseket vívtam, de egy török tornagyőzelemnek azért jóval nagyobb presztízse van, magasabban jegyzik az amatőr boksz világában. A jó formának az lehet az oka, hogy a pakisztáni túra után a Bocskaira egy nagyon komoly felkészülést végeztünk el edzőmmel, Máté Attilával. A győzelem után azonban kézsérülésem miatt jött egy egyhónapos kényszerpihenő, akkor kicsit tudtam pihenni, majd a tatai edzőtáborban nem csak fizikálisan, de fejben is helyükre kerültek a dolgok, így utaztam ki Törökországba, ahol sikerült négy meccset nyernem.

- Az ankarai döntőben nem kisebb bunyóst vertél, mint a kétszeres olimpiai bajnok Tyiscsenkót. Milyen érzésekkel készülődtél a fináléra, a verseny folyamán figyelemmel követted az orosz teljesítményét?

- Az üzbég elleni meccsén már láttam, nagyon nyögvenyelősen bokszol, Kalucza Norbinak meg is jegyeztem, hogy ha összekerülünk, meg fogom verni Tyiscsenkót. A döntő előtt amúgy nagyon feszült voltam, attól féltem, túlizgulom. A bemelegítésnél már megnyugodtam, amikor pedig ringbe léptünk, már csak a meccsre koncentráltam.

- Mi volt a taktika? 

- Kovács László szövetségi kapitánnyal, valamint telefonon Máté Attilával megbeszéltük, hogy nem szabad elengedni Tyiscsenkót, mert a mostani pontozásos rendszerben egy pont hátrányt is olyan nehéz behozni, mint régebben tízet. Az első két menet után éreztem, hogy meg tudom verni.
Ő a harmadik menetre ment össze, én meg egyre jobb formába kerültem, akkor kezdtem igazán belelendülni. Az utolsó három percben lehajtottam, jól ment a boksz.

- Eddigi ökölvívó karriered során most bunyóztál a legjobban, vagy azért értékes a győzelem, mert egy világklasszist vertél meg?

- Az utóbbi. Volt már nehezebb meccsem is, örültem már jobban is győzelemnek, ennek a sikernek akkor örültem volna nagyon, ha egy olimpiai vagy egy Európa-bajnoki döntőben születik. Természetesen az ankarai arany nem ér fel egy Eb-, vagy vb-címmel, de azt hiszem, jeleztem, hogy a júniusi moszkvai Európa-bajnokságon szeretnék ott lenni a végelszámolásnál.

- A központi felkészülés most szünetel, három hetet Hajdúsámsonban töltesz, ahol edződdel, Máté Attilával készülsz tovább. Mi lesz az itthoni program?

- Kicsit megsérült a kezem Ankarában, ezért néhány napig nem húzhatok kesztyűt, de végzem az edzéseket. Szerencsére a súlyom rendben van, bele kell állni a munkába, hogy a tatai edzőtáborba felkészülten utazzak.

- Két „A” kategóriás tornagyőzelemmel a szakma a moszkvai Eb egyik könnyűsúlyú esélyeseként emleget.

- Nem szabad elszállni, és attól sem, hogy legyőztem Tyiscsenkót. Moszkvában akár az is előfordulhat, hogy akit az orosz fél kézzel, becsukott szemmel megver, attól én esetleg kikapok. Persze, nem szeretném, hogy ilyen előforduljon, de a lényeg, hogy helyén kell kezelni a dolgokat. Rengeteg munka vár még rám, igyekszem alázattal állni a bokszhoz. Nem vagyok én sztár, nagyon sok rutint kell még szereznem, de ha ezzel az intenzitással végzem az edzéseket, és fejben is úgy tudok koncentrálni, mint a legutóbbi versenyeken, akkor az Eb-n odaérhetek a dobogóra.

- Egy Eb-éremmel meg lehetne alapozni egy lendületes olimpiai felkészülést is, aztán Londonban, ki tudja…

- Ha kérhetem, erről még ne beszéljünk, nagyon messze van.

Balogh Zoltán - Hajdú-Bihari Napló