www.monokli.com
Hírek/Cikkek Interjúk Monokli® Videók Ranglista Erdei Zsolt Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!

Pofozkodás után kettészakadt a félegyházi klub

A+A-
2008. aug. 1., péntek, 18:572474 olvasás - 19 komment


Pofozkodás után kettészakadt a félegyházi klub

A magyar ökölvívás meghatározó bázisán, Kiskunfélegyházán kettészakadt a Ladányi Endre által irányított, remekül prosperáló társaság: az eddig vezetőedzőként dolgozó Ramocsa Sándor a versenyzők egy részével a hajdúsámsoni Harangi Imre Sportegyesülethez igazolt. A háttérben a klub trénereinek - a ringen kívüli bunyót sem nélkülöző - vitája áll. A kialakult helyzetről a korábbi vezetőedző, s Ladányi Endre is nyilatkozott a monokli.com-nak, ám később a klubelnök mégsem járult hozzá, hogy a vele folytatott beszélgetés kivonatát megjelentessük.


Információink szerint a kiskunfélegyházi trénerek, Ramocsa Sándor és Varga István közti pofozkodásra egy május végi, a városban megrendezett ökölvívógála előtt került sor, s az attaknak fiatal sportolók is szemtanúi voltak. Az eset után Ladányi Endre azonnal elnökségi ülést hívott össze, ahol a megjelentek úgy döntöttek, Ramocsa Sándor nem dolgozhat tovább vezetőedzőként. A szerződésbontásra közös megegyezéssel került sor, a felek úgy egyeztek meg, hogy Ramocsa Sándor augusztus végéig kapja a fizetését.
kiskunfelegyhaza.jpg

- Jól mondta Szántó József mesteredző nemrégiben a monokli.com-on, „egy zenekarban csak egy karnagy lehet”. Na, ez nem valósult meg az utóbbi időben Kiskunfélegyházán, többen próbáltak beleszólni a munkámba – válaszolt Ramocsa Sándor a távozása miértjét firtató kérdésre. – Feltűntek ügyeletes zsenik, akik azt gondolják, mindent tudnak a bokszról. Lehet, korábban kitűnő ökölvívók voltak, de az edzősködéshez úgy hiszem, még nem sokat értenek. Az események hatására fel akartam hagyni az amatőrök edzésével, csak a profikat vittem volna, de a gyerekek szülei megkértek, továbbra is foglalkozzam a srácokkal. Terveink szerint idővel új klubot alakítunk, de Tóth János hajdúsámsoni klubelnök és Máté Attila vezetőedző addig is anyagi-, és erkölcsi segítséget nyújt számunkra, az ő színeikben versenyzünk. Ezúton is köszönet érte!

kiskunfelegyhaza.jpgA tehetséges fiatal tréner és tanítványai kölcsön kapott kesztyűkkel, zsákokkal jelenleg egy libaszínben gyakorolnak. A tervek szerint a HISE finanszírozza majd versenyzésüket, Provics László, a junior Eb-bronzérmes Horváth László, Gondi Tamás és Tóth Barna József is a hajdúságiaknak szállítják ezután az eredményeket.

- A számunkra jelentős terembérleti összeget még nem tudtuk előteremteni, de bízom benne, őszre sikerül megoldást találnunk. Lehet, beletörik a bicskám, hogy kiléptünk a kiskunfélegyházi Honvédból, akkor fejet hajtok és elnézést kérek, de az általam felnevelt srácokért felelősséggel tartozom. Elismerem, a Honvéd nagyon sokat tett az eredményesség érdekében, de ehhez az én munkám is kellett, nemkülönben a szülők áldozatos segítsége. Hogy jól döntöttem-e, majd a jövő eldönti, de úgy érzem, a gyerekek érdekében nem tehettem mást – fogalmazott Ramocsa Sándor, majd hozzátette, a bejegyzésre váró, új klub elnöki posztját a településen köztiszteletnek örvendő korábbi iskolaigazgató, Vass Antal látja majd el, míg ő a titkári és az edzői teendőkért lesz felelős, de a szülők is vállalnak tisztségeket.
kiskunfelegyhaza.jpg

A MÖSZ által nemrég kitüntetett edző több kiskunfélegyházi profi ökölvívó, köztük a tehetséges Szabó Ferenc felkészítését is ellátta. Úgy véli, sportolóit korábbi klubja vezetői és edzői most megpróbálják befolyásolni, hogy náluk folytassák tovább karrierjüket.

- Nem tartom tisztességesnek Varga Istvánék lépését – szögezte le Ramocsa. - Azokat a srácokat csábítgatják, akikkel hosszú évekig én foglalkoztam. A fiúk felnőtt emberek, el tudják dönteni, mit akarnak. Ám ha mégis úgy döntenek, hogy a Varga-féle társaságnál folytatják, akkor sem haragszom rájuk, sok sikert kívánok nekik.
kiskunfelegyhaza.jpg

Ramocsa Sándor megerősítette, májusban valóban tettlegességig fajuló vitába került edző kollégájával, Varga Istvánnal, ám részletekbe nem bocsátkozott. - Nem szeretnék sárdobálásba belemenni, csak annyit kérek, hagyjanak dolgozni. Jár egy esély a gyerekeimnek – zárta mondandóját a korábbi első osztályú bunyós.

Természetesen a másik oldal véleményének is szerettünk volna helyt adni. A kiskunfélegyházi ökölvívásban majd’ 30 éve szerepet betöltő Ladányi Endre klubelnök közel negyven percig ecsetelte is, mi a véleménye a kialakult helyzetről, ám miután átküldtük számára mondandója kivonatát, ragaszkodott hozzá, hogy a cikk megjelenése előtt a Ramocsa Sándor által közölteket is láthassa. Ehhez azonban a volt vezetőedző nem járult hozzá, mondván, ő sem kérte, hogy leellenőrizhesse volt főnöke állításait, hozzátette, mindenki a saját szavaiért vállalja a felelősséget. Felvetődik, talán megszólaltathattuk volna Varga Istvánt, vagy a másik két félegyházi edzőt, a volt olimpiai bronzérmes Mizsei Györgyöt és a korábbi magyar bajnok Hideg Lászlót, ám miután a klubelnök nem járult hozzá saját véleményének közléséhez, így értelmetlennek láttuk, hogy beosztottjainál próbálkozzunk.

Balogh Zoltán
Értékelje cikkünket: (Eddig 12 szavazat érkezett)

Ez elég gyenge lett... 1 Harmatos kis írás... 2 Adok még egy lehetoséget... 3 Alaposabb munkát várok el... 4 Nem ártana jobban tájékozódni a témával kapcsolatban... 5 Elmegy, bár vannak hiányosságok... 6 Elég jól sikerült... 7 Szépen kidolgozott, korrekt írás... 8 Teljesen belefedkeztem az olvasásba... 9 Ha minden cikk ilyen lenne... :) 10
Adja hozzá a kedvencekhez:

 
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
4. Kattintson a belépés gombra!
Megmondóbox:
BB kódok: [b]félkövér[/b] [u]aláhúzott[/u] [i]dőlt[/i]
Elküld
Frissít
Fordít


Hozzászólások: ( 19 hozzászólás érkezett )
19 john [2008-08-12 15:36:00]
Mit akar ez a nyálgép Ramocsa???
Már lassan azt hiszi, hogy ő szarta a spanyolviaszt!
A gyerekeket eladja, mint profi bokszolót és játszik velük, közben leveszi tőlük az utolsó fillért is.
Az ilyenre mondják, hogy meg ba..ná az anyját egy forintért!

Előadja mekkora edző! nagyon jól írták egy páran előttem, hogy csak a nyelvével érvényesül és ez valóban így van. Képes benyalni bárkinek bármeddig és az ökölvívásban is csak a szart kavarja!

Húzzál Sanyika a sunyiba, amíg lehet!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
18 chio chips [2008-08-07 13:16:58]
Lizike akkor ha te annyira jól ismered Ramocsát akkor biztos tudod hogy az amatőr versenyzőit a benzinkútra hordja embereket verettetni..szégyelje magát a Ramocsa hogy a versenyzőit az ő gyengeségire használja fel...Ramocsa tudja mutatni a nagyon jó oldalát is,de a másik oldalát nem ismeri sok ember...ő már elnyerte a méltó jutalmát távozott az egyesülettől...ilyen embernek semmi keresni valója a fiatal amatőr ökölvívók között...
17 lizike [2008-08-07 00:19:13]
Én a boxhoz kevésbé értő nő,anya vagyok,de ismerem Ramocsa munkásságát,boxhoz való viszonyát és mint EMBERT!Szégyellje magát minden ellenlábasa! mi szurkolunk! Remélem a jó elnyeri méltó jutalmát!
16 obivan kenobi [2008-08-06 16:38:50]
uraim!! mint tudjuk,a profi box a pénzről is szól..... ha valakinek nem éri meg p.l. 5-15000-ért a bandázst feltekertetni,miközben felkészületlenül keres 1-2 menet alatt min. 100-200 eurót, de sztem inkább többet, annak nem kötelező ramocsával profizni! van még másik profi klub is m.o-on. a fenti cikk nem a profikról szól!! hanem a tehetséges amatőr utánpótlásról akik ladányi és varga kishitűsége és hatalomvágya miatt libaszínbe kénytelenek edzeni!!! lehet -sarat dobálni-de ne felejtsék el,az eddigi amatőr eredmények ramocsát igazolják!!!!

15 chio chips [2008-08-06 15:08:48]
Nem igaz hogy a Ramocsa 5000ft-ért tekeri a bandást..mert 15000ft-ot von le..ez a valós igazság!!!!!Kecskeméti profi boxoló...
14 samat [2008-08-06 13:06:21]
Beszélik, hogy úgy vitte ki a bokszolókat Olaszországba, hogy a fellépti díj nagy része kézen-közön szinte teljesen eltűnt, és a bokszolónak végül 200 eurót akart Ramocsa adni. Volt aki, a repülőtérről fordult vissza, mert megmondták neki, mennyiért kell bokszolnia.
13 Tom [2008-08-06 05:54:54]
Ez a Ramocsa azt sem érdemli meg hogy beszéljen róla valaki,az ökölvíváshoz semmi köze, boxolni sem tud, kiváncsi vagyok hányszor volt MB-i hely dobogósa,drogozik, meglopja a tanítványokat,nem foglalkozik profikkal??? még a bandázst is 5000ft-ért tekerte fel saját boxolójának,mindenki elfordult tőle, pénzéhes szar,oda kerül ahová való,semmi keresnivalója nincs itt ahogy még sokán másoknakis,de az idő mindent megold
12 chio chips [2008-08-05 13:04:11]
Sztem nem teljesen úgy van itt a dolog ahogy Ramocsa Sándor lefesti...Egy edzőnek Technikailag is fejleszteni kellene a tanítványait,amit ő nem tud mert nincs technikai tudása....Azt amit edzőként elért azt a nyelvének köszönheti nem a tudásának...sajnos elég hosszú egész pestig felér a nyelve...Ramocsa Sándort nem a versenyzőknek az eredménye érdekli hanem a pénz és a hatalomvágy...Aki véleményt alkot Ramocsa Sándorról az csak akkor tegye ha ismeri is...Mert a hazudás mesteredzője.......
11 obivan kenobi [2008-08-04 13:47:06]
figyelj master coach!!!!!! ha figyelmesen követnéd a történéseket itt szó sem volt mizsei anyjáról!!!!! sokkal inkább arról a köpönyegforgató meleg szarig benyaló vargáról van szó, aki mindent megtett hogy ramocsába belenyomja a nagykést ladányi elvtárs szemében!!!! sikerült neki. ahogy hallottam, és érdeklődtem ő mindig ebből élt!!!!mizseit csak maga melé állította,és csak idő kérdése hogy vele ugyanezt teszi! várd ki a végét!!!
10 Master Coach [2008-08-04 11:03:24]
Most ha jól értem, Ladányi mellett Mizsei Györgyöt is anyázzátok. Itt azért álljon meg a menet!
9 Debreczeni Gábor [2008-08-04 10:58:17]
No comment...!

Adott egy fiatal edző ,aki sorozatban szállítja az eredményeket ,amit az öreg megkövesedett begyöpösödött edző nem bír elviselni. Ekkor jönnek a vélt-valós sérelmek majd a hatalomnál fogva eltávolítja a rivális fiatalt aki túlnőtt a mesterén. - Kérdés? Jól látom??
8 obivan kenobi [2008-08-03 20:46:02]
igen uraim még ma is azt a világot éljük hogy azok tudnak a felszinen maradni akiknek jo hosszu a nyelvük!!!!!! nemtudom nyalásbol hogy lehet élni de a kijelölt vezetöedzö ebben biztos profi lehet!!!!
7 Csipkés Barnabás [2008-08-03 15:54:19]
Sajnálom Sanyi barátomat.
Ladányinak egy valamit kell figyelembe venni. Ki gyártotta az eredményeket, és ki az aki féltékenységböl felborít egy csapatot.
Sajnos ez a Magyar valóság. Valami jól megy, azt rombolni kell :(
Az edzöteremben egy vezetöedzö van. Ö a karmester, ha nem jól vezényel mennie kell. Mint tudjuk Sanyi jól vezényelt!!!!!!
Akkor most mi a gond? Ladányi úr erre öszintén önmagának vállaszoljon.
6 kocsog [2008-08-03 13:26:45]
Suspect jól érzi!Ha ellátogat Félegyházára láthat még jópár olyan ottfelejtett kísértetet,akik még mindig osztanák az észt!Ott voltam katona,mindenkit ismerek szeméjesen,annakidején próbáltak fenyegetni mindenféle módszerekkel,ha nézeteltérésünk támadt!A kisértetek már nem változnak!Talán egyszer lesz ott is rendszerváltás mint Kecskeméten!
5 Öreg [2008-08-02 17:39:29]
Hát ez enegem is meglepett, bár tudtam róla, hogy Ramocsa a Sámsoniakkal kooperál. Már nem foglalkozik a profikkal, legalábbis nekem ezt mondta, én nagyon remek embernek tartom, sajnálom, hogy így alakult, bár Tóth Janiékkal szerintem jól jár, csak az edzőtermet kell osszehoznia, ami nem egyszerű.
4 Suspect Zero [2008-08-02 17:28:06]
Igen kellemetlen, hogy így alakult az írás, merthogy biztos érdekes lett volna Ladányi Endre véleménye is. Kicsit olyan szájízt ad az egésznek, mintha Ladányi úr az "átkos" egy ottfelejtett kísértete lenne. A 30 év megszokása nagy úr lehet, ám Bézé nem távirányítható, és még csak nem is megzsarolható. Hiba volt, merthogy ez az ügy biztosan nem olyan egyértelmű, mint ahogy az ebből a fél cikkből következne! Ramocsa Sándor a profikkal is foglalkozik, ám saját promóciója van, vagyis magának keresi a pénzt, és nem az amatőr egyesületnek, még ha tudjuk, valaki más is erősen érdekelt a cégében. Biztos Ladányiék már nem fértek oda.
3 kocsog [2008-08-01 22:15:38]
Mig Ramiék aratják a babérokat,addig a másik csapat megtanul másnaposan boxolni,mint az "edzők"!
2 obivan kenobi [2008-08-01 21:40:41]
hmm..... nem is tudom...tul.képpen milyen alapon kiáltják ki magukat edzőknek pl.a híres v. hírneves m.gy. akinek talán még az ált. iskola 7-8. osztálya is csak papíron van meg,vagy a hírhedt h.l. aki börtönviselt létére gyerekekkel foglalkozik!!!! csak azért mert még az igen tisztelt szélkakas l.e. úr aki azt hiszi hogy majd a más által megteremtett pénzzel még felülhet az általa kreált szardomb tetejére!!!! szégyelljék magukat!! remélem az eredmények a ramocsa által továbbvitt libaszíni edzőtermi válogatott gyerekeket igazolják.
1 hajdu [2008-08-01 20:04:03]
Na ez a Ladányi komoly ember lehet! Nem lehetne mégis megtudni mit mondott? Nagyon kíváncsi lennék, miért csak Ramocsa vállalta a dolgokat?!

Oscar-Pacquiao: ki nyerne?
Oscar PTS
Oscar KO-TKO
Pacquiao PTS
Pacquiao KO-TKO
döntetlen vagy döntés nélkül
Impresszum Levél nekünk Médiaajánlat
www.monokli.com
monokli@monokli.com


SITEMAP XML PageRank Toplista - SEO Tools Küzdelem a spammelők ellen site statistics Webtop
Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek Best-Top Statisztika