www.monokli.com
aktuális hírek az ökölvívás szerelemeseinek
monokli.com publikálva: 2017. márc. 5., vasárnap, 00:53 15871 olvasás - 6 komment

Bellew legyőzte Haye-t

David Haye padlón
David Haye padlón

Az év egyik legnagyobb meglepetése született meg szombat este Londonban.

Óriási meglepetés született a szombat esti brit nehézsúlyú „házirangadón”, hiszen a WBC cirkálósúlyú világelsője, Tony Bellew (29 győzelem – 2 vereség – 1 döntetlen), élete első „királykategóriás” küzdelmén legyőzte az előzetesen sokkal esélyesebbnek tartott volt WBA világelső David Haye-t (28 győzelem – 3 vereség).

Pedig a meccs elején inkább tűnt valószínűbbnek, hogy bejön a papírforma, hiszen – a nyitó menetet leszámítva – Haye volt eredményesebb, de az igazi nagy akciója csak a negyedik felvonásban érkezett meg. Aztán a 6. menetben változott a párharc képe, ugyanis a két harcos egymásnak ugrott, Haye is talált, ám Bellew volt az, aki megrendítette riválisát. A megszédült Haye nagyon rossz állapotba került, többször lement, ám csak a harmadik ilyen eset után számolt a mérkőzést vezető bíró. Haye csak üggyel-bajjal bírta ki ezt a három percet, s a következő menetben is nagyon rossz bőrben volt. Haye a 8. menettől kezdett magához térni, mivel Bellew nem ugrott neki fejetlenül.

A 36 éves klasszist ugyanakkor nem csak ellenfele ütései bizonytalanították el, mivel láthatóan lábsérüléssel bajlódott, s a folytatásban is csak küszködött. Volt ugyan Haye-nek is több szép találata, ám Bellew kézben tartotta a párharcot.
Tony Bellew David Haye.jpg
A befejezés a 11. menet hajrájában következett be, amikor Bellew ismét leküldte riválisát, aki a kötelek között a küzdőtérről is kiesett , de szerencséjére meg tudott kapaszkodni, és visszamászni a szorítóba. Ugyanakkor a számolás végén Haye ringsarka a törülköző bedobásával jelezte, feladják a párharcot (TKO). Nagyon jó meccs volt.
Értékelés: (Eddig 1 szavazat érkezett)
Ez elég gyenge lett... 1 Harmatos kis írás... 2 Adok még egy lehetoséget... 3 Alaposabb munkát várok el... 4 Nem ártana jobban tájékozódni a témával kapcsolatban... 5 Elmegy, bár vannak hiányosságok... 6 Elég jól sikerült... 7 Szépen kidolgozott, korrekt írás... 8 Teljesen belefedkeztem az olvasásba... 9 Ha minden cikk ilyen lenne... :) 10

Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
4. Kattintson a belépés gombra!
Megmondóbox:
BB kódok: [b]félkövér[/b] [u]aláhúzott[/u] [i]dőlt[/i]
Elküld
Frissít
Fordít
Hozzászólások: ( 6 hozzászólás érkezett )
6 tiby 2017-03-08 21:16:02
Den

Stevenson úgy kiütötte Bellewt félnehézben hogy azt sem tudta hol van, persze szép Bellewtól hogy nyert de Haye már csak árnyéka volt önmagának + durván meg is sérült, ez volt a hattyúdala..
5 Den 2017-03-08 12:40:46
Barrera végig koncentrált és igen fegyelmezett volt, nem hagyta magát kizökkenteni az edzőjével megbeszélt stratégiából.
Bellew egy tűzharcot kivéve, szintén betartotta a megbeszélt "nem rohanok bele a késbe, nem vállalok felesleges kockázatot" felállást! Totál kontrákra rendezkedtek be, ez nagyon zavarta Davidet.

Az ellenfelet nem lenézni kell, hanem legyőzni. Nem mindennapi csalódást és negatív meglepetést nyújtott David Haye.

Sparring meccsen szétverte évekkel ezelőtt a barna bombázót, ma pedig értéktelenné vált.












4 tiby 2017-03-07 19:19:48
Den

Én semmiféle hasonlóságot nem látok a Barrera-Hamed meg a Haye-Bellew között. Ráadásul ott nem volt egy lényegében mindent eldöntő sérülés ami miatt Haye csak egy helyben állva tudott bokszolni. Le is nézte Bellewt az is igaz, tiszteségesen felkészülve jött Bellew de ez a Haye már messze nem volt olyan formában mint régen.
3 Den 2017-03-06 13:36:07
A "H" betűsöknek, mint Haye és Hunt nem volt jó hétvégéjük. TKO- KO mindkettő.
Én egy teljesen más Haye- t láttam mint eddig bármikor! Ahogy mondják: "a saját árnyéka volt önmagának" minden szempontból! Ezen felül pedig csúnyán lenézte honfitársát.
Ha valakinek a profi ökölvívás a megélhetése, akkor miért éjszakázik, mulatozik meccs előtt! Kereshetett volna fontmilliókat ha rendesen felkészül, ehelyett Tony figyelmezhette, hogy éjszakázás helyett inkább a meccsre koncentráljon.
Mi lett volna, ha létrejön a Briggs elleni meccse?

A Bellew- Haye meccs engem emlékeztetett a Barrera- Hamed harcra, mert közel olyan fegyelmezett volt Tony.

Simán visszafogyaszt, mert ott világbajnok.
2 Miseta Gábor 2017-03-05 22:47:35
Örök ígéret marad már Haye. Igazából soha nem láthattuk azt a klasszist, akit nagyon sokan itthon is beleláttak, egyszerűen az a bokszoló nem is létezett soha!! Csak azért mert látványos valakinek a stílusa, hogy viheti félre ez a szakértők megítélését?? mert a rekordlistája és a meccseken mutatott teljesítménye magáért beszél. A nehézsúlyú "vb" meccsein is- tehát még a 4 éves pauza előtt- csak gondosan megválogatott ellenfelek ellen tudott villogni. A másik oldalon most is próbálják foggal-körömmel mentegetni, döbbenet.
Bellewnek ha nem vesz nagy energiát igénybe, fogyasszon vissza cirkálóba, ott lehet hosszabb távon is keresnivalója az elitben. Nehézsúlyban max 1 nagy pénzes meccs van benne. esetleg kettő, ha lesz Haye visszavágó.
1 tiby 2017-03-05 08:35:26
Hayenek kár volt visszatérni. Bellew egyáltalán nem nehézsúlyú így ez még megalázóbb Haye számára.
Kapcsolódó cikkek/hírek:
A rovat további cikkei:


Legolvasottabb

Eb: Kovács Richárd győzött, és vb-kvótát szerzettA Harkivban zajló Elit férfi ökölvívó Eb hétfői napjára örülnivaló is jutott a magyar tábornak.
Andre Ward kiütötte KovaljovotA vasárnap hajnali Andre Ward – Szergej Kovaljov visszavágó után már nincs mit vitatni. Vagy mégis.
A három társa mai vereségei után Hámori továbblépettHámori Ádám igyekezett feledtetni társai gyenge szombati Eb-sorozatát.



TV-ajánló
Sport1 | Sport2 | SportM | SportKlub | DigiSport | Eurosport | Eurosport 2
21:00 Sport 1 Heti helyzet
21:00 Sport 2 Sporthorgászmagazin
21:00 Sport M Hír-M
20:40 DIGI Sport 1 Labdarúgás
20:15 Eurosport 1 Kerékpár
21:00 Eurosport 2 Lg fia túraautó világbajnokság
Impresszum Levél nekünk Médiaajánlat www.monokli.com monokli@monokli.com
Küzdelem a spamelők ellen Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek