www.monokli.com
aktuális hírek az ökölvívás szerelemeseinek
monokli.com publikálva: 2014. máj. 17., szombat, 00:07 3642 olvasás - 5 komment

Lődi Tamásnak nem sikerült megvédenie WBO-övét

Nuri Seferi győzött
Nuri Seferi győzött

Bár nagyot küzdött a békéscsabai bunyós, nem tudta megállítani rutinos albán kihívóját.

A fiatal Lődi Tamás (13 győzelem – 2 vereség – 1 döntetlen) tavaly novemberben szerezte meg a WBO Európa-bajnoki övét, amikor Finnországban, a helyiek kedvencét, a veretlen Janne Forsmant a 11. menetben kiütötte.

A 24 éves magyar bokszoló péntek este az Alexander Alekszejev által vezetett EC Boxing hamburgi bokszgáláján lépett kötelek közé, éspedig a sok nagy csatát megélt albán Nuri Seferi (36 győzelem – 6 vereség) ellen. A szervezők elég otrombák voltak a küzdelem előtt, hiszen a címvédő Lődit szólították elsőnek ringbe, majd a bemutatáskor is előre vették.

A küzdelem sajnos nem úgy sikerült, ahogy azt előzetesen vártuk, ugyanis Seferi fizikailag és taktikailag is jobb volt magyar riválisánál. Lődi ugyan nagyot küzdött, s a meccs közepén voltak is jó menetei, azonban az albán kihívó végig kontrol alatt tartotta a mérkőzés irányítását. A Lauri Team versenyzője a hajrában sem tudta nyomás alá helyezni ellenfelét, sőt, a végén még bajban is volt Lődi.

Sajnos a 12 menet után egyértelmű volt, hogy melyik bokszoló teljesített jobban, így senkit nem ért meglepetés a győztes személye. Nuri Seferi egyhangú pontozással, 116-112, 119-109 és 118-110 arányban diadalmaskodott – s ezzel a WBO Europe övét is elnyerte.
Értékelés: (Eddig 2 szavazat érkezett)
Ez elég gyenge lett... 1 Harmatos kis írás... 2 Adok még egy lehetoséget... 3 Alaposabb munkát várok el... 4 Nem ártana jobban tájékozódni a témával kapcsolatban... 5 Elmegy, bár vannak hiányosságok... 6 Elég jól sikerült... 7 Szépen kidolgozott, korrekt írás... 8 Teljesen belefedkeztem az olvasásba... 9 Ha minden cikk ilyen lenne... :) 10

Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
4. Kattintson a belépés gombra!
Megmondóbox:
BB kódok: [b]félkövér[/b] [u]aláhúzott[/u] [i]dőlt[/i]
Elküld
Frissít
Fordít
Hozzászólások: ( 6 hozzászólás érkezett )
6 mzoli05 2014-05-18 10:10:39
Háát én néztem a meccset, de sírni volt kedvem. Akkor tudják csak kijavítani a hibákat, ha edzőcsere történik!!
A feje jó, bírja az ütéseket, de azonkívül minden rossz.
Szerintem a kondival semmi gond, de hogy egy 12 menetes küzdelemben nem ültetik le a sarokban...
Lehetne erősebb is, de az ütései nem azért nem erősek, hanem rosszul tanulta meg, kimondottan edzői hibák. Nem tudom hogy milyen szerencse folyamán lett bajnok, de nem érdemelte meg. Ilyen teljesítménnyel....
De ami pozitív még a feje keménységén kívül, hogy csak az utolsó menetben a vége felé mutatta, hogy fél, az elején nem mutatta.
5 jimmy82 2014-05-17 12:58:36
remélem A-tól Z-ig kielemezik a meccset,kijavítják a hibákat, valamint ennek megfelelően folytatják a további edzésmunkát. Szerintem akkor még érhet el szép sikereket. hajrá !
4 Török 2014-05-17 11:20:12
Tényleg nagyon sajnálom, hogy kikapott!
Az viszont tény, hogy Seferi színesebben, technikásabban, pontosabban bunyózott. Kondícionálisan is jó volt, és tudott ritmust váltani, gyorsakat ütni. A saját stílusát rá eröltette Tamásra eredményesen.
Egyértelműen kiütközött a nagyobb rutin is.
Gratulálok neki, hogy idáig eljutott, és rangos övet szerzett, és a tisztes helytállásért!
Szerintem ha kiküszöbölik a hibákat, még fog szép eredményeket elérni!
3 tiby 2014-05-17 10:53:54
2 menetet tudtam adni Tamásnak.Fizikailag sajnos nem elég erős Tamás,se az első de még a másodvonal ellen sem.
De azért tisztesen helytállt.
2 fusion 2014-05-17 08:59:55
Sajnos nem sikerült,azt hittem még ki is csapják a végén.
1 fusion 2014-05-17 08:59:55
Sajnos nem sikerült,azt hittem még ki is csapják a végén.
Kapcsolódó cikkek/hírek:
A rovat további cikkei:


Legolvasottabb

Szellő Imre lemondott egyik címérőlSzellő Imre lemondott a Mb-i övéről, így Darmos Józsefé a cirkálósúlyú trón.
Berki Ferenc: Volt bennem feszültség a meccs utánA budapesti Berki Team vezetőjét kérdezem elsőként a hétvégéi bokszgála után.
Megújulás előtt a Magyar Ökölvívó Szövetség stratégiájaErdei Zsolt kollégái társaságában szerdán sajtóreggelin látta vendégül a média képviselőit.



TV-ajánló
Sport1 | Sport2 | SportM | SportKlub | DigiSport | Eurosport | Eurosport 2
02:30 Sport 1 Harmadik félidő
02:00 Sport 2 UFC
03:00 Sport M Hír-M
00:30 DIGI Sport 1 Reggeli Start
03:00 Eurosport 1 Labdarúgás
03:00 Eurosport 2 Kerékpár
Impresszum Levél nekünk Médiaajánlat www.monokli.com monokli@monokli.com
Küzdelem a spamelők ellen Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek