
Az IBF szövetség elrendelt nehézsúlyú kihívója a tavaly decemberi, Vlagyimir Klicsko elleni meccsére készülődvén szenvedett bokasérülést, ezért le kellett mondania a világbajnoki csatát. Az IBF döntése szerint az elmaradt meccset szeptember 13-áig kell megrendezni.
„Ez az időkeret megengedi nekünk, hogy Alexander visszatérjen, és egy kemény meccsel melegíthessen Klicskóra” – beszélt Chris Meyer, a Sauerland Event vezérigazgatója. „Azért esett a választás Estradára, mert erős ellenfél. De pont erre kért minket Povetkin is, mert a könnyű sikerek nem vezetnek előre.”
Az oroszok „Fehér Oroszlánja”, aki mind az eddigi 16 küzdelmét megnyerte, sokak szerint jó eséllyel pályázik a Klicsko-hegemónia megdöntésére. „Nagyon boldog vagyok, hogy kihevertem a sérülésem. Már nagyon várom, hogy áprilisban visszatérjek a ringbe” – fogalmazott az egykori világ,- Európa- és olimpiai bajnok. „Nagyon komolyan veszem a harcot Jason Estrada ellen, mert sok a vesztenivalóm. De meg fogom nyerni a küzdelmet, és meg fogom mutatni mindenkinek, hogy készen álló Klicsko ellen is.”
Mint ismert, Povetkin egy négyszereplős minitorna megnyerésével szerzett jogot Vlagyimir Klicsko (52 győzelem – 3 vereség) kihívására.