2012. febr. 8., szerda, 12:08405 olvasás - 3 komment

Marco Antonio Rubio csapata azzal vádolja Julio Cesar Jr.-t, hogy az kihagyta a vasárnap hajnali mérkőzést követő, egyébként kötelező vizeletminta leadását.
A vesztes Rubio-csapat szerint a WBC középsúlyú világelsője gyakorlatilag „elmenekült” az öltözőből a mérkőzést követően, vagyis nem várta meg a doppingellenőröket.
Később a sajtótájékoztatón megkérdezték erről Chavez Jr-t, de az figyelmen kívül hagyta a kérdést, s inkább egy „kényelmesebb” témában fogalmazott meg választ.
Állítólag mikor az esettel szembesítették a WBC elnökét, José Sulaimant, akkor a mexikói sportvezető vállat vont, és csak annyit mondott, „bizonyára elfelejtették”.
Az eset csak azért érdekes, mivel 2009-ben Chavez Jr. egyszer már keveredett doppingügybe, amikor a Troy Rowland elleni mérkőzése után tesztelték. A minta ugyanis vízhajtó hatású furosemide-t tartalmazott, ami miatt a Nevadai Sportfelügyelet hét hónapra eltiltotta.
A Rubio-csapat most azt szeretné elérni, hogy Chavez Jr. a lehető legrövidebb idő alatt essen át egy doppingteszten, mivel az illegális anyagok akár hat hónapig is kimutatható a vizeletből, valamint azt, hogy a WBC hivatalosan is reagáljon az üggyel kapcsolatban.
hirdetés