Fidel Castro szerint az olimpiai maffia elrabolta az érmeket
A+A-
2008. aug. 27., szerda, 12:02754 olvasás - 3 komment
A kommunista Kuba korábbi első embere, Fidel Castro „Aranyérem a becsületnek” címmel publikált írást hazája egyik napilapjában. Ebben kifejti, hogy csalást, korrupciót, megbuktatott sportolókat látott a pekingi olimpián.
hirdetés
„Nem kell csendben maradnom az olimpiai maffia előtt, amely szervezett bűntényben rabolta el az érmeinket, és még ökölvívásban is háttérbe szorított minket. Kuba sosem vásárolt meg egyetlen sportolót vagy bírót sem, versenyzőink nemcsak ellenfeleik, de a játékvezetők ellen is küzdöttek” - írta Castro, aki különösen a hagyományosan sikeres ökölvívók hiányzó aranyérmei miatt bukott ki. „Láttam, amikor a pontozók ellopták a győzelmet két kubai bokszolótól az elődöntőben. Mindent megpróbáltak, de már a kezdésnél vesztésre voltak ítélve!” – olvasható az idézet a Hirturmix portálon.
Igaz, ami igaz: az olimpiai ökölvívó tornán feltűnően sok volt az elcsalt mérkőzés, amit már nem lehet a megváltozott pontozói felfogással megmagyarázni. Az is igaz, hogy időtlen idők óta nem fordult elő, hogy Kuba ne nyerjen olimpiai bajnokságot ökölvívásban!
Értékelje cikkünket: (Eddig 5 szavazat érkezett)
Adja hozzá a kedvencekhez:
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!