2009. nov. 13., péntek, 20:541739 olvasás - 1 komment
Mint arról már korábban hírt adtunk, a korábbi kétszeres világelső John Ruiz (44-8-1) hivatalos kihívóként kap lehetőséget a David Haye (23-1) elleni címmérkőzésre, melyre 2010. első hónapjaiban kerülhet sor.
hirdetés
„Először nagyon meglepődtem a bírák döntésén, de ugyanakkor boldog vagyok, mert tisztességes ítélet volt, és Haye így került ki győztesen. Örülök annak is, hogy végre új arcot is látok a nehézsúly világában.” - nyilatkozta a Ruiz, aki a Haye-Valujev gálán Adnan Serin ellen diadalmaskodott a 7. menetben.
A 37 esztendős amerikai bokszolónak nincsenek fenntartásai az ellen, hogy a Haye-mérkőzést idegenben, riválisa otthonában kell majd megvívnia. Ugyanis Ruiz már bokszolt Angliában, és reméli, hogy jobb formát tud nyújtani, mint korábbi meccsein Németországban.
„Bokszoltam már Londonban. Hat alkalommal is. Szeretem azt a légkört, az angol rajongók mindig jók voltak hozzám, sikeres visszatérést várok. Szó sincs könnyű küzdelemről, mivel Haye igen fürge, el kell gondolkodnom a stratégián.” – jelentette ki Ruiz. „Valujev ellen láttam, hogy nagyon szeret körözni és ki-be táncolni. Ez tartogathat még veszélyeket. Azt tette, amit akkor tennie kellett, és biztos vagyok benne, hogy rám is komolyan fog készülni.”
A mérkőzés bejelentését bizonyára addig halasztja a Sauerland Event, amíg ki nem derül, mennyi idő alatt gyógyul meg a címvédő keze.
a profibox.hu írása nyomán