A profiboksz világában nagy népszerűségnek örvendő harcosok 2003-ban egyszer már küzdöttek egymás ellen, ami Pacquaio győzelmével ért véget, aki evvel robbant be igazán a köztudatba. Barrera a mérkőzés után talpra állt, hírnevét tovább öregbítette az Ayala és a Morales elleni mérkőzéseken, de a Rocky Juarez elleni visszavágón is bizonyította, hogy az egykori nagy verekedő, ha kell, érett taktikusként is tud bokszolni.

Manny Pacquiao felkészülése napokon belül befejeződik, ami nagyon jól sikerült, merthogy a kívánt 130 fontos súlyt lassan eléri a Fülöp-szigeteki harcos, fogyasztásai gondjai garantáltan nem lesznek. Arra a kérdésre, hogy mi változott az első küzdelem óta, Manny a következőket felelte.
„Most én vagyok a nagyobb” – fogalmazott. Mint ismeretes, az első küzdelmük még pehelysúlyban volt, és az volt Pacquiao első mérkőzése a 126 fontos súlykategóriában. Azóta mindkét ökölvívó súlycsoportot váltott, és miközben Barrera saját bevallása szerint sem erősödött bele kiskönnyűsúlyba, addig Pacquiao fizikailag tökéletesen kiaknázta a pluszkilók adta lehetőségeket.
A másik változás, hogy 2003-ban Pacquiaót csupán a szakma ismerte, ám azóta kiérdemelte a világsztár státust. De ez állítólag nem változtatta meg a nagyszerű harcost. „Én még mindig egy alázatos, egyszerű ember vagyok. Azt akarom, hogy a népem boldog legyen a küzdelmeim által.”
„Pacman” a mérkőzéssel kapcsolatban megígérte, hogy koncentráltan, nagy formában fog ringbe lépni. „Ez egy nagy küzdelem lesz!”