A 32 esztendős amerikai klasszis, aki szeptemberben tért vissza közel két évnyi kihagyást követően, reagált
ezekre a hírekre.
„Pacquiao az a harcos, akit ha megkérdeznek, akar-e velem bokszolni, azt a választ adja, hogy minden a promóterén múlik, ő most csak egy kis pihenésre vágyik” – mondta Floyd. „Én még soha nem hallottam az ő szájából, hogy ’igen, harcolni akarok Mayweatherrel.’ Mi ökölvívók vagyunk, ha kihívunk valakit, akkor felállunk, és elmondjuk. Mivel én ilyet még nem hallottam Pacquiaótól, feltételezem, tisztában van vele, hogy úgysem tudna legyőzni.”

„Egy interjú során azt mondta, nem hiszi, hogy harcolni akarok vele, mert számomra az üzlet sokkal fontosabb, mint egy jó küzdelem. De az egész interjú alatt egyszer sem mondta, hogy ő harcolni akar ellenem” – folytatta az amerikai. „Miért beszél arról, hogy én mit akarok, ahelyett, hogy elmondaná, ő mit akar. Ez pofonegyszerű: tudja, hogy semmilyen körülmények között nem lenne képes megverni engem.”
„Engem csak azért emlegetnek az emberei, mert a nevem jó promóciót jelent Pacquiao számára. Néztem az ESPN interjút, ahol megkérdezték tőle, hogy harcolna-e ellenem. És mit mondott? Semmit! A boksz világa arra kínácsi, hogy mikor vernek meg engem. De az a bokszoló még nem született, aki ezt meg tudná tenni!”