Esztendők óta Junior Witter (36 győzelem – 2 vereség – 2 döntetlen) hangjától hangos a nemzetközi sajtó, hisz a WBC kisváltósúlyú bajnoka csípős nyilatkozatokkal igyekezett magára fókuszálni a figyelmet, amivel minden elért, csak azt nem, hogy honfitársa, Ricky Hatton kiálljon ellene. Az interjúkban kispécézett világsztár brit tudniillik nem volt hajlandó az általa bunkónak tartott Witter zsebét teletömni avval, hogy őt válassza ellenfélnek.
A 34 esztendős ökölvívó Nottinghamben az elrendelt kihívó Timothy Bradley (22 győzelem – 0 vereség) ellen húzott kesztyűt. Az amerikai viszont túl nagy falat volt Witter számára, merthogy hiába próbált mindent, az eltökélt versenytárs szépen lassan felőrölte az erejét. Bradley látványosnak nem nevezhető ökölvívással, folyamatos nyomás alatt tartotta a címvédőt, testre ballal sokat ütött, miközben a hátsó kezével, horgokkal operált. Az alapállását többször megváltoztató Witter néhány menetben ugyan többször talált, ám csak lelassítani tudta a bajnoki cím felé törő amerikait. Aztán a 6. menetben Bradley jobbhorga nagyot villant, s Witter látványosan padlózott. Bradley innentől fogva nem engedte ki kezéből a kezdeményezést, miközben Witternek az utolsó két menet már csak arra jutott ereje, hogy elkerülje a kiütéses vereséget. A viszonylag sima mérkőzést a pontozóbírók tették igazán szorossá, hisz megosztott pontozást hirdettek ki: 112-115, illetve 114-113 és 115-113, ami a 25 esztendős Tim Bradley-nek kedvezett, aki így 2-1 arányban (megosztott pontozás) megszerezte a WBC kisváltósúlyú (világ)bajnoki címét.

A másik Mick Hennessy-sztár, aki ringbe lépett a szombat esti profiboksz gálán, a nagyközépsúlyú Carl Froch (23 győzelem – 0 vereség) volt. Ő a súlykategória „örökös” bajnokát, Joe Calzaghe-t (45 győzelem – 0 vereség) próbálta nemritkán szalonképtelen nyilatkozatokkal megszólítani, mostanáig sikertelenül. Ám Froch most már a WBC hivatalos kihívójának számít, ekképp Calzaghe-nak előbb-utóbb ki kell állnia ellene, különben búcsút mondhat a szép zöld övnek. Mi nem tudjuk, hogy mi jár az év végén visszavonuló walesi „Sárkány” fejében, ám ha hazájában, egy könnyű meccsel akar búcsúzni, Carl Froch ideális jelölt lehet. Jó, de főleg kemény bokszoló a 30 esztendős angol, azonban szombaton semmi olyat nem mutatott a beugró ellenfél helyett beugrott lengyel Albert Rybacki (15 győzelem – 1 vereség) ellen, amivel meglephetné a világsztárt. Froch persze simán győzött, és amikor be akarta fejezni a mérkőzést, be is tudta fejezni azt. Ez a 4. menetben történt, ám addig is nagyon egyoldalú volt a meccs, habár Rybacki egyszer sem került padlóra, mivel a bíró vette ki a küzdelemből.