2006. dec. 3., vasárnap, 08:282134 olvasás - 0 komment
Megint egy nagyszerű harcost fektetett kétvállra Ronald Wright (51 győzelem – 3 vereség – 1 döntetlen), a korábbi nagyváltósúlyú világbajnok.
hirdetés
Az esztendők óta rivaldafényben levő klasszis, szombat éjjel, hosszú idő után ismét hazai pályán, Tampában lépett kötelek közé. Versenytársa ezúttal a ghánai veterán, Ike Quartey volt, aki első középsúlyú mérkőzésére készült Wright ellen.
Maga a mérkőzés nem hozott nagy izgalmakat, Wright mindvégig irányította a küzdelmet, zárt védekezésből többször lendült át támadásba, a második és a hetedik menetben ellenfelére számolt is a mérkőzést vezető bíró. Habár lassításból úgy tűnt, hogy az első alkalommal Quartey teljességgel jogtalanul került hátrányba, Wright fölénye megkérdőjelezhetetlen volt, mindössze az utolsó percekben tűnt úgy, hogy problémája akadhat jól hajrázó ellenfelével.
A 12 látványosnak látványos, de nem túl érdekfeszítő menet után a győztes személye egyértelmű volt, Winky Wright tovább őrzi hét éves veretlenségi szériáját. A pontozás aránya: 117-110, 117-110, 117-109 volt.
A középsúlyú harcos reményei szerint legközelebb visszavághat Jermain Taylornak a júniusi vitás mérkőzésért, amikor a látható fölénye ellenére csak döntetlen eredménnyel kellett beérnie, hála a „kissé” részrehajló pontozók áldozatos munkájának.