www.monokli.com
Hírek/Cikkek Interjúk Videók Ranglista Erdei Zsolt Mart Építőipar Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!

Gáspár Gyula: Kelement újra padlóra küldöm
2012. máj. 23., szerda, 22:27
A nagyközépsúlyú Gáspár Gyula (13-13-1) lesz a szombati, komáromi küzdősport gálán Kelemen Balázs (13-0) ellenfele. Ezzel kapcsolatban a Budapesten élő ringveterán kért szót: „Hetek óta tudom, hogy én bokszolok Balázzsal Komáromban, ezért meglepett, hogy a Felix Promotion közleménye még csak meg sem említi a nevem” – mondta Gáspár. „Amúgy csak az lep meg, hogy Kelemen egyáltalán vállalta a visszavágó mérkőzést ellenem!”

Mint ismert, a két bokszoló 2009-ben egyszer már összecsapott, amit Kelemen TKO-val a negyedik menetben abszolvált. Igen ám, de a győri bunyós a 2. körben furcsa körülmények között padlóra került. Számolás viszont nem volt.

„Mindenki, aki látta a meccset, annak világos, hogy ütéstől ült le a hátsójára. Beszélhet akármit akármilyen elcsúszásról, de még a saját edzője is elismerte, hogy számolni kellett volna rá” – folytatta Gáspár. „Engem viszont két pofon után a meccs hajrájában leléptettek, amit azóta sem értek.”

„Kelemen is tudja, hogy leütöttem, csak a PR miatt magyarázott össze-vissza. Talán nem véletlen, hogy amikor korábbi közös menedzserünk, Petrányi Zoltán visszavágót ajánlott neki, és a Magyar-bajnoki címért bokszolgattunk volna, nem vállalta. Talán félt?! Nem is értem, hogy mitől jött meg neki most az önbizalma, de ígérem, újra padlóra küldöm. Balázs, kösd fel a gatyát, és figyel a balkezemre!” – üzent a Profibox Promotion ...
A Balzsay-csapat nem tudja, vagy nem érti?
2012. máj. 22., kedd, 17:23
Tegnapi hír, miszerint eldőlt, hogy a WBA által elrendelt Balzsay-Magee összecsapást az észak-ír bokszoló menedzsmentje rendezheti meg, miután több pénzt ajánlottak a szervezési jogért, mint a német Universum Box-Promotion. Ennek értelmében a Magee-csapat jelöli / jelölte meg, hogy hol és mikor lesz a vb-összecsapás. A hírek szerint az írek július 7-én vagy 14-én Belfastban tervezik megrendezni a párharcot.

A Balzsay-csapat és az ElberTeam Média ezzel kapcsolatban a következő közleményt adták ki, amely több érdekes, s még több elgondolkodtató elemet tartalmaz:

Balzsay Károly menedzsmentje várja az Universummal való egyeztetést a következő mérkőzésről.

A szaksajtó arról ír, hogy a hétfői panamai versenytárgyaláson kijelölték a július 7-ét, vagy 14-ét belfasti helyszínnel az északír Brian Magee elleni összecsapásra. Dr. Elbert Gábor szerint Waldemar Kluch már a budapesti Ramada Aquaworldben tartott februári sajtótájékoztatón említette ezt a júliusi lehetőséget. „A mostani hírektől a budapesti bejelentés annyiban különbözik, hogy akkor az Universum tulajdonosa magyarországi helyszínt említett. Amint visszatérnek Európába, egyeztetni fogunk a folytatással kapcsolatos kérdésekről” – mondta Balzsay Károly menedzsere.

A Boksz Világszövetség (WBA) magyar nagyközépsúlyú világbajnoki áprilisban a német Dimitri Sartison ellen védte meg övét Schwerinben.

Nos, eddig a közlemény,...
Győzött a Debrecen
2012. máj. 20., vasárnap, 23:37
A BoxingONE Championship – közép-európai amatőr ökölvívó csapatbajnokság – vasárnapi versenynapján a „Debrecen Thunders” gárdája a „Galánta Kids” együttesét fogadta a hajdúsági megyeszékhely egyik ismert bevásárlóközpontjában felállított szorítóban.
Éltető Daniella győzött a német K-1 bajnokságban is
2012. máj. 19., szombat, 22:51

A német K-1 bajnokság kupáját is elnyerte Éltető Daniella. A tokaji harcos -60 kilogrammban Chrisoula Lala-t verte technikai KO-val. A herborni viadalon a második menet elejére harmadszor is padlóra küldte ellenfelét Daniella, így a mérkőzésvezető nem engedte tovább a küzdelmet.

Súlycsoportjában ugyan csak egy ellenfele volt a Tokaji Amazonnak, de Daniella nem állt meg ennyi meccsnél, ha már Németországig utazott újabb kupájáért.

- Lehetőségem nyílt még a felnőtt +65kg-os súlycsoportban is küzdeni egyet, a szintén német 75 kg-os Nina Kirsteinnel, kinek az edzője már a menet vége előtt bedobta a törülközőt – mondta Daniella, aki így két diadalt zsebelt be Harbornban.

A Gép ezúttal sem kap időt a pihenésre, a tervek szerint a hétvégén már a szegedi Kick-boksz világkupán lét kötelek közé, ahol már tavaly is diadalmaskodott.
Késes oktatás a Seibukan és a MATASZ jegyében
2012. máj. 19., szombat, 22:48
Békéscsabán, egy esős vasárnap délelőtt a Csaba Honvéd Kulturális Egyesület nagytermében a kés, mint fegyver került előtérbe. A Nippon Seibukan Akadémia Magyarországi Egyesülete és a Magyar Tartalékosok Szövetsége késes szemináriumot rendezett, amelyen Shihan Gregor László VI.DAN, a Nippon Seibukan Akadémia magyarországi vezetője, egyben a MATASZ békéscsabai városi elnöke oktatott. A jó hangulatú foglalkozáson az elméleti képzés és a gyakorlás egyaránt helyet kapott. Nem csak a késtámadás elleni pusztakezes védekezést, hanem a késhasználatot is gyakorolták a résztvevők, akik a MATASZ tagokon kívül az aikido, kempo karate, kick-box, kendo irányzatból kerültek ki. Arányát tekintve az oktatók , edzők sokan jöttek el a Békés Megyei harcművész Szövetség klubjaiból, sőt, a romániai nagyszalontai Bushido Klub vezetője, Sensei Tóth Ferenc kempo mester is eljött. A jó hangulatú foglalkozás emléklapok átadásával zárult.
Nagy Tímea érmet szerzett a vb-n
2012. máj. 17., csütörtök, 07:02
Igaz, hogy csak három súlycsoportban – 51, 60 és 75 kg –, de a női ökölvívás is megmutathatja magát a londoni olimpián. A kínai Csinhuangtaoban rendezett kvalifikációs világbajnokságon sajnos már korábban kiderült, hogy a magyarok egyetlenegy kvótát sem szereznek.

A hatodik napon aztán a magyar válogatott megszerezte első, és egyetlen érmét, ugyanis Nagy Tímea (81 kg) 18:11-es pontozással legyőzte indiai ellenfelét, és ezzel elődöntős. Ugyanez a bravúr nem sikerült Szatmári Petrának (+81 kg), aki sima vereséget szenvedett orosz ellenfelétől.

A kínai Csinhuangtaoban folytatódott az olimpiai kvalifikációs női ökölvívó világbajnokság, ahol három súlycsoportban küzdenek (51kg, 60kg, 75kg) az olimpiai részvételi jogokért a hölgyek. Sajnos hamar kiderült, egyetlenegy magyar női ökölvívó sem lehet ott Londonban a sportág olimpiai debütálásán, ugyanis Ancsin Katalin, Szabó Beáta és Kovács Mária is idő előtt búcsúzott a küzdelmektől.

A világbajnokság hatodik napján két magyar lépett szorítóba. A korábbi világ-, és Európa-bajnoki bronzérmes, EU-bajnok, EU-bajnoki ezüstérmes Nagy Tímea (81 kg) az indiai Jenny Lalremliani ellen lépett szorítóba. Zöld Ferenc tanítványa végig fölényben bokszolt, valamennyi menetet megnyerte – 3:1, 5:4, 5:4, 5:2 –, így a végén fölényes, 18:11-es pontozásos győzelmet aratott. A 2. helyen kiemelt magyar ezzel a győzelmével már mindenképpen érmesként zárja a világbajnokságot, és az...
Első győzelmére készül a Debrecen és a Galánta is
2012. máj. 16., szerda, 11:48
Első szezonbeli győzelmére hajt a BoxingONE Championship – közép-európai amatőr ökölvívó csapatbajnokság rekordbajnoka, a „Debrecen Thunders”, valamint hétvégi ellenfele is.
Harc a bajnoki címért
2012. máj. 16., szerda, 10:51
Szombaton Révkomáromban rendezik a BoxingONE Championship – közép-európai amatőr ökölvívó csapatbajnokság sorsdöntő ütközetét, amely során az aranyéremért folytatott versengés is eldőlhet.
Kovács is búcsúzott, nem lesz magyar női bunyós az olimpián
2012. máj. 14., hétfő, 17:35
Nem lesz magyar női ökölvívó a londoni olimpián, mivel hétfőn a 75 kg-ban szereplő Kovács Mária is kikapott a kínai Csinhuangtóban zajló kvalifikációs világbajnokságon.

A felsőbb súlycsoportokban korábban kétszeres világbajnok, a legutóbbi vb-n már ebben a súlycsoportban bronzérmes Kovács volt a magyar csapat első számú esélyese az ötkarikás kvótaszerzésre, ám hétfőn nagy csatában, segédpontokkal vereséget szenvedett a német Andrea Strohmayertől. 

A magyar csapat tájékoztatása szerint az utolsó, negyedik menet előtt Kovács még kétpontos hátrányban volt, innen fel tudott állni, egyenlített, ám a segédpontok nem neki kedveztek, s nem jutott a 16 közé. 

Hétfőn korábban Szabó Beáta (60 kg), míg vasárnap Ancsin Katalin (51 kg) veszített a 32 között, ezzel mindhárom olimpiai súlycsoportban elbúcsúztak a magyarok a további küzdelmektől. 

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a szombaton nepáli riválist legyőző Szabónak nem volt esélye a nyolcadik helyen kiemelt bolgár Gyenyica Eliszejeva ellen, aki már az első menetben komoly, 6-1-es előnyre tett szert, s végül 18-2-es pontozással győzött. 

A női boksz Londonban debütál majd az olimpia műsorán három kategóriában. A világbajnokságon minden érintett súlycsoportban nyolc kvótát osztanak ki, ezekből négy-négy illeti Európát. (MTI)
Elrendelték a Balzsay-Magee mérkőzést
2012. máj. 14., hétfő, 17:32
Az Universum Box-Promotion egy mai sajtóközleményében bejelentette, miszerint a WBA elrendelte a nagyközépsúlyú világelső Balzsay Károly kötelező címvédését az interim bajnok Brian Magee ellen. A közlemény kitért arra, hogy a szövetség május 21-én, Panamában tartja a versenytárgyalást a rendezési jog odaítéléséről, tehát addig van lehetőség a felek közötti önkéntes megegyezésre a meccs helyszínéről és időpontjáról. Viszont az már biztos, hogy május 21-étől számolva maximum 90 napon belül létre kell jönnie a Balzsay-Magee ringcsatának.
Csötönyi Sándor: Most kell a bravúr!
2012. máj. 13., vasárnap, 15:04
Igaz, hogy csak három súlycsoportban – 51, 60 és 75 kg –, de a női ökölvívás is megmutathatja magát a londoni olimpián. A kínai Qinhuangdao-ban rendezett kvalifikációs világbajnokságon a második nap végre magyar sikerekről is szólt, hisz a nyári játékokon bemutatkozó súlycsoportok közül kettőben sima pontozásos győzelmet aratott Ancsin Katalin (51 kg) és Szabó Beáta (60 kg), és ezzel csatlakoztak a 8. helyen kiemelt Kovács Máriához a legjobb 32 között.

A három súlycsoport első 8-8 versenyzője, illetve földrészenként csak a legjobb négy szerez kvótát a londoni játékokra. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke úgy véli, dicséretes, hogy túljutottak az első körön, ám a neheze még hátra van, és bizony hatalmas bravúrra lenne szükség ahhoz, hogy olimpiai kvótához jussanak. Ancsin következő ellenfele a kínai világbajnoki címvédő Zsen Can-can, Szabóé a 8. kiemelt bolgár Denisa Eliseva, míg Kovács Mária hétfőn kezd majd a 16 közé jutásért, ellenfele még nem ismert.

A rohamosan fejlődő női ökölvívás újabb történelmi pillanathoz érkezett. A kínai Qinhuangdao-ban megrendezésre kerülő világbajnokságon első alkalommal küzdhetnek meg három súlycsoportban (51kg, 60kg, 75kg) az olimpiai részvételi jogokért a hölgyek. Egy biztos, nem lesz egyszerű kivívnia a londoni kvótát a három súlycsoport magyar versenyzőjének – Ancsin Katalin (51 kg), Szabó Beáta (60 kg) és Kovács Mária (75 kg) –, ugyanis Kínában rendezik az...
Danny Williams nem szereti a balhékat
2012. máj. 13., vasárnap, 10:23
Június 10-én, a Hotel Ramada Plázában kerül megrendezésre a harmadik „Gentlemen Fight Club”, melynek főmérkőzése a Petrányi Zoltán – Danny Williams UBO nehézsúlyú Eb-címmérkőzés lesz.
Mérlegre álltak Szebelédi Renátáék
2012. máj. 12., szombat, 08:23
Ma este 19 órától a Sashalmi Közösségi Teremben (Budapest, XVI. kerület, Sashalmi tér 1.) tartja bemutatkozó rendezvényét a Feja Promotion, mely vállalkozás egyből két nemzetközi címmérkőzést mutat be a magyar boxbarátoknak. Szebelédi Renáta a WBF harmatsúlyú vb-övét védi a román Eva Marcu ellen, míg Oláh János és Baran Attila ugyanezen szövetség betöltetlen nagyközépsúlyú interkontinentális címéért küzd meg. A pénteki mérlegelésen a bokszolók hozták az előírt súlyhatárt.

„A RING CSILLAGAI” profibox gála
Helyszín: Bp., XVI. Ker, Sashalmi közösségi terem (Sashalmi tér 1.)
Időpont: 2012. május 12. 19 óra
Jegyár: 3000 Ft (diákoknak diákigazolvánnyal 2500 Ft.)
Kérdezd Danny Williamst szombaton, vasárnap boxgála a Papp László Sportarénában
2012. máj. 11., péntek, 13:40
A Profibox Promotion nevű vállalkozás vasárnap 11 órától hivatásos ökölvívó mérkőzéseket rendez Magyarország legnagyobb fedett rendezvénycsarnokában, a Papp László Budapest Sportarénában.
Bedák Pál nem, Kokó viszont „ringbe lép” szombaton
2012. máj. 11., péntek, 11:23
Az ökölvívásban minden létező amatőr és profi címet begyűjtő Kovács Kokó István is kötelek közé lép a Papp László Sportarénában május 12-én megrendezésre kerülő nemzetközi küzdősportgálán. A népszerű Kokó a Class FM Morning Show című műsorában nyilatkozott.

- Nagyszabású K-1 gálát rendeznek szombaton az Arénában – mondta Kokó. – Évek óta remek kapcsolatot ápolok a szervezőkkel, sőt egy kicsit benne is vagyok szervezőbizottságban. Amikor összeállították a programot, melyben szinte minden küzdősportstílus helyet kapott – K-1, MMA, a főmeccset a fehérorosz sztár, Ignashov vívja –, nem szerepelt benne profiboksz. Mivel én vagyok a magyar ökölvívó szövetség profi tagozatának elnöke, megkértem a barátaimat, vigyünk be egy-két profi bokszmeccset is a programba. Ők ezt nagy örömmel vették. Úgy volt, Bedák Pál is szorítóba lép, ám sajnos ez a meccs elmarad, ott lesz viszont a nehézsúlyú Bogdán Zsolt. „Golyó” barátom egy igazi nehézsúlyú őrült, élete harmadik profi meccsére készül. Én mérkőzésvezetőként veszek részt a rendezvényen, a ringbe lépésem ilyen formán fog megvalósulni.

Az egykori bokszklasszis a reggeli rádióműsorban azt is elmondta, hogy a szombati esemény egyszeri és megismételhetetlen, 12 meccs kerül lebonyolításra, több szabályrendszerben.

- Remek meccsek kerülnek megrendezésre, de az igazán ütős történet Alexei Ignashové – mondta Kokó. – Ő a...
Ignasov, a tékozló fiú
2012. máj. 9., szerda, 13:59
A K-1 egyik legnépszerűbb versenyzője, a „Vörös Skorpió” néven ismert fehérorosz Alexei Ignashov Budapesten tér vissza. A világelitet újra megcélzó 34 éves minszki életművész május 12-én a budapesti Papp László Sportarénában a kőkemény török Ali Cenik ellen húz kesztyűt.

Ha a szakág nagyágyúit többször is megrendszabályozó Ignashov képességeit vesszük alapul, már minimum két K-1 világbajnoki serleget kellene őriznie vitrinjében . A helyzet azonban az, hogy a zseniális fehérorosz eddig nem tudta befutni azt a karriert, amit szurkolói elvártak tőle. Ha úgy tarja kedve, elmerül az élet sűrűjében, aztán visszatér, nem tud nemet mondani a ring, a harc hívására.

Többször felállt már a padlóról, legutóbbi hadjáratát 2009 februárjában éppen Budapesten indította, a bosnyák Dzevad Poturakot verte extramenetben. A folytatás nem sikerült valami fényesen, vereség Kleib, Kemayo, Schilt, Badri Hari és Horn ellen, de pozitívuma is volt az időszaknak, legyőzte Sakalauskast, visszavágott Kemayónak és Kleibnek. Több mint egy éves szünet után Ignashov újra beszáll a húsdarálóba, ad még egy esélyt magának.

- Tudom, én vagyok a saját magam legnagyobb ellensége – jelentette ki köntörfalazás nélkül Alex. – Sokszor hoztam hibás döntéseket az életemben, melyek a sportkarrieremre is negatív hatással voltak. Valahol mélyen meg is bántam ezeket, de ez az én életem, és csak annyit tehetek, hogy megpróbálok tanulni a...
Chisora célba veszi Haye seggét
2012. máj. 9., szerda, 13:55
David Haye és Derek Chisora július 14-én a londoni Upton Parkban hivatalos mérkőzésen csaphat majd össze egymással, azok után, hogy februárban a Chisora-Klicsko meccs utáni müncheni sajtótájékoztatón összeverekedtek.

A meccs sajtótájékoztatóján, a West Ham United meccseinek helyt adó stadionban a két a két brit nehézsúlyút elzárták egymástól, de így is szócsatát vívtak egymással.

"Ő az ideális ellenfél a számomra - kezdte Haye. - Szerencsére erős az álla, máskülönben már az első menetben kiütném, így azonban szép, hosszú, módszeres verést kap majd. Münchenben megpróbáltam kiütni, most azonban kiváló lehetőséget kaptam arra, hogy elhallgatassam."

Chisora válasza sem maradt el: "Münchenben szerencséd volt azzal az ütéssel. David, most 1-0 neked, de légy itt júliusban, szétrúgom a segged! Állandóan dumálsz, de a ringben semmit sem mutatsz" - mondta nyolc biztonsági ember gyűrűjében Chisora, akitől a brit profi szervezet megvonta sportolói engedélyét, miután Münchenben, a Vitalij Klicsko elleni mérkőzése előtt megütötte riválisát, annak testvérét, Vlagyimirt pedig vízzel leköpte.

Chisorához hasonlóan a tavaly, Vlagyimir Klicskótól elszenvedett vereségét követően visszavonult Haye-nek sincs brit bokszolói licensze, ám a meccsükhöz nem is lesz rá szükségük, ugyanis Chisora menedzserének, Frank Warrennek a bejelentése szerint a találkozót a luxemburgi szövetség égisze alatt tartják majd meg.

"Derek...
MMA: Növényi Norbert visszatér
2012. máj. 9., szerda, 13:52
Növényi Norbert 55 évesen ketrecharccal zárná le 42 éves küzdősportos pályafutását, írja a Blikk.

Az egykori birkózó olimpiai bajnok, kick-box világ- és Európa-bajnok a világ legkeményebb küzdősportjaként számon tartott MMA-szabályrendszer keretein belül vívná utolsó mérkőzését. Növényinek nem ismeretlen az ütést, rúgást, fojtást, feszítést is magában foglaló stílus, három éve profi-világbajnoki címet szerzett a WFCA nevű szervezetnél.

„Bár az idő szalad, ha tisztességesen felkészülök, nincs mitől tartanom, legfőképpen a sérüléstől nem. Sokat beszélgettem a hozzám közel állókkal a lehetőségről, de mivel edzésben vagyok és érzem, hogy fejlődöm, belevágok” – jelentette ki magabiztosan Növényi.

Őszre tervezett összecsapását pedig a búcsú mellett figyelemfelkeltésnek is szánja. „Azon túl, hogy nekem bizonyítási lehetőség a meccs, példát is akarok vele mutatni. Rémes fizikai állapotban van az ország, sokan már negyvenévesen elhagyják magukat. Bebizonyítom, hogy a sport csodákra képes. Persze ehhez az sem ártana, ha győznék!”

A világ legidősebb MMA-harcosa, a most 67 éves amerikai Jess Hall 62 évesen is zúzott a ketrecben.
Első bokszmeccsébe halt bele az új-zélandi
2012. máj. 7., hétfő, 11:17
Egy új-zélandi ökölvívó elhunyt Tahitin azután, hogy élete első profi mérkőzésén a 32. másodpercben összeesett.
A 29 éves, perui születésű Willman Rodriguez Gonzalez a tahiti Karihi Tehei elleni könnyűsúlyú összecsapáson lépett kötelek közé, és görcsös rángásokkal a padlóra zuhant. Ott helyben ellátták, majd kórházba vitték, de az út közben meghalt. A boncolás deríti majd ki, mi okozta a tragédiát. (MTI)
Alvarez legyőzte Mosley-t
2012. máj. 6., vasárnap, 05:39
A szombat éjjeli Las Vegas-i profibox gála első főmérkőzésén a WBC nagyváltósúlyú vb-öve került terítékre, ahol a mexikói Saul Alvarez (40-0-1) címvédőként, míg az amerikai Shane Mosley (46-8-1) kihívóként lépett ringbe. A mérkőzést végig a fiatal mexikói irányította, aki 12 menetben komoly verésben részesítette legendás ellenfelét. Alvarez győzelme egy pillanatig sem fogott veszélyben, s Mosley annak is örülhetett, hogy kihúzta a 12 menet végéig. A pontozás aránya 119-109, 119-109 és 108-110 volt, vagyis Mosley két pontozónál is csak 1 menetet nyert.



SITEMAP XML Küzdelem a spammelők ellen site statistics SG.hu WebTop
Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek Best-Top Statisztika