A WBO egykori nagypehelysúlyú bajnoka, az argentin Jorge Rodrigo Barrios (47 győzelem – 4 vereség – 1 döntetlen) augusztus 8-án visszatér, hogy ismét megkíséreljen visszatérni a boxvilág csúcsára. Ellenfele a cordobai (Argentína) gálán a nicaraguai Moises Castro (27 győzelem – 11 vereség – 4 döntetlen) lesz, éspedig egy 10 menetes küzdelem során.

A dél-amerikai bokszolót nem kell bemutatni a magyar bokszkedvelőknek, hiszen a 32 éves bunyós karrierjének egyik csúcspontja volt a Nagy „Csonttörő” János elleni 2006-os Los Angelesi összecsapás. Számunkra keserű pirula volt az a mérkőzés, mivel
Nagy alig 49 másodperc alatt megadta magát Barrios testütésének következtében. A „Hiéna” ezt követően már nem muzsikát olyan jól, mert miután 12 menetben lényegében simán kikapott Joan Guzmantól, egy felhozó mérkőzés után Rocky Juarezzel csapott össze. Barrios nagyon jó formában bokszolt az amerikai ellen, de nem sikerült nagy fölényét kiütéssel realizálnia, sőt, a betonfejű „Rocky” a meccs hajrájára magára talált, megrendítette, majd leütötte az argentint, akit végül súlyos szájsérülése miatt a 11. menet végén leléptették.
Mindez tavaly szeptemberben volt, és Barrios május végéig nem is hallatott magáról. Ekkor hazájában egy jótékonysági bemutató mérkőzésen vett részt a már visszavonult egykori könnyűsúlyú WBA bajnok Raul Balbi ellen, és bizony nem bokszolt túlságosan jól. Időközben a hivatalos folytatás is ismerté vált, amelyet eredetileg július 11-ére tűztek ki, amit csak a napokban módosítottak a bevezetőben említett augusztusi időpontra.
Az ellenfél verhetőnek tűnik, ám nem is ez a lényeges, hiszen Barriosnak komolyabb tervei vannak, amelyeket nem hazájában készül megvalósítani.
Barrios még mindig a Golden Boy Promotions bokszolója, és ha sikerrel tér vissza, megküzdhet a piacvezető amerikai istálló egy másik sztárjával, valószínűleg Marquez valamelyik övének interim változatáért, hiszen a mexikói Floyd Mayweather Jr. miatt egyelőre nem készül megvédeni azokat. Még nem tudni, hogy az argentin mire meg majd új súlycsoportjában, de hajlíthatatlan stílusa garancia a közönség maradéktalan kiszolgálására, s ez az, ami még hosszú ideig a jegyzett ökölvívók között tarthatja.