2010. márc. 18., csütörtök, 00:222521 olvasás - 36 komment

Érdekes magyarázattal állt elő az HBO elnöke, hogy miért nem közvetítik az Egyesült Államokban a hétvégi Klicsko-Chambers IBF/WBO világbajnoki összecsapást: mivel, hogy mindkét Klicsko aktív, ez összezavarta az amerikai rajongókat, akik képtelenek különbséget tenni közöttük.
„Egy ideig jól haladtunk Vlagymir Klicsko felépítésével az Egyesült Államokban, és elkezdtünk áttörést elérni vele” – mondta Ross Greenburg. „Aztán sajnos testvére úgy döntött, hogy visszatér, és ez eléggé összezavarta a fogyasztókat az Egyesült Államokban. Az embereknek gondjuk van azzal, hogy megkülönböztessék őket.”
Természetesen mindez csak mellébeszélés, noha kétségtelen, hogy az ukrán testvérpár esetében azért minden, a családot érintő küzdelem kapcsán rendszeresen előfordulnak bakik, általában az illusztrációnak használt fényképek kiválasztásakor.
Greenburg a kissé mosolyogtató magyarázat mellett azért észérveket is felsorolt a tengerentúli közvetítés elmaradásával kapcsolatban. Elmondása szerint Vlagyimir Klicsko annyira ismeretlen a tengerentúlon, mint mondjuk a Minnesota Vikings (NFL) veterán irányítója, Brett Favre Franciaországban. „Ők szupersztárok Németországban, olyanok, mint Amerikának LeBron James vagy a New York Yankees.”
hirdetés