2009. dec. 8., kedd, 21:571474 olvasás - 2 komment
A „Terminátor” becenévre hallgató szamoai születésű David Tua (50 győzelem – 3 vereség – 1 döntetlen) 2010-re nagyobb aktivitást ígér, ugyanis tervei szerint jövőre öt alkalommal is ringbe lép. Egy korábbi hír szerint első küzdelmére februárban kerül sor, s az ellenfele Bruce Sheldon lehet.
Tua a nehézsúly egyik legismertebb alakja, noha soha nem sikerült vb-címet szereznie. A pazar mérlegéről, és még pazarabb kiütéseiről ismert bokszoló 2000-ben Lennox Lewis ellen bokszolhatott, ám akkor pontozással kikapott. Később hosszú időre eltűnt az ökölvívás világából, mivel korábbi menedzsmentjével konfrontálódott, amely vita évekkel később a bíróságon ért véget.
A bunyós októberben tért vissza egy újabb két esztendőnyi kihagyás után, és pompás formában intézte el Shane Cameront (23 győzelem – 2 vereség). David Tua nagy híre, remek rekordja egészen biztosan vb-címmérkőzést érhet, akár már 2010 második felében.
hirdetés