2009. dec. 8., kedd, 22:161370 olvasás - 5 komment

Szombat este nagyszerű győzelmet aratott Amir Khan (22 győzelem – 1 vereség), a WBA kisváltósúlyú vb-címvédője. A brit színekben versenyző pakisztáni származású bokszoló már az első menetben kivégezte hivatalos kihívóját, Dimitry Salitát.
A nagyszerű ökölvívó ezt követően panaszkodott egy sort, miszerint Nagy Britanniában nem ismerik el eléggé, és úgy gondolja, hogy mindez a bőrszínének szól. „Amerikában már szupersztár lennék” – mondta az első (!) címvédése után.
A szombat esti közvetítésből egyébként nem igazán értelmezhető ez a nyilatkozat, hisz a Newcastle-i Metro Radio Arena közönsége valósággal szétszedte a 23 éves bokszolót, míg ellenfelét igen csúnyán lehurrogták.
Mint az ismert, a legnagyobb brit sztárok mindig is igen kelendőek voltak a tengerentúlon: Lennox Lewis, Naseem Hamed, Joe Calzaghe és Ricky Hatton is a legnagyobb csillagok közé emelkedett. Így nem véletlen, hogy Khan a következő mérkőzésén már Amerikában szeretne bizonyítani. A megjelentek szerint Juan Manuel Marquez, Marcos Maidana, Victor Ortiz vagy Juan Diaz lehet a kihívója.
Ugyanakkor elég érdekes jelenség a Khan-jelenség. Kritikus a brit közönséggel szemben, holott az átlag brit sportrajongónak esélye sem volt megismerni, mivel meccseit szinte a kezdetektől fogva csak külön előfizetéssel (PPV) lehetet megnézni, hogy promótere csillapítani tudja a bokszoló és népes családja „pénzéhségét”. Valószínűleg hasonló hozzáállással az amerikai piacot nem fogja tudni tehetségéhez mérten meghódítani.
hirdetés