2008. ápr. 9., szerda, 12:241172 olvasás - 7 komment

A versenybizottság elutasította a magyar csapat óvását, amelyet a válogatott elöljárói a 75 kg-ban szereplő Szili István nyolcaddöntős összecsapásán történtek miatt nyújtottak be az athéni olimpiai selejtező ökölvívótornán. A testület kedd éjszaka ült össze, s több mint félórás tárgyalást követően - melyre a magyarok képviselőit nem engedték be - döntött a beadványról. Az óvásban a magyar csapat vezetői három dolgot kifogásoltak: egyrészt a román mérkőzésvezető több ízben elmulasztotta meginteni a meccs második felében szinte végig szabálytalan görög Georgiosz Gaziszt, továbbá többször nem számolt a hazai öklözőre, aki a harmadik és a negyedik menet nagy részében nem volt ökölvívásra alkalmas állapotban, harmadrészt az időmérésért felelős személy egyetlen egyszer sem állította meg az órát a negyedik menetben, amikor a vezető bíró megállította a küzdelmet, s ezzel több mint fél perccel rövidítette meg a meccs idejét. „Az eredmény maradt. A mérkőzésvezető nem hibázott” - mondta kurtán a bizottság Sri Lanka-i tagja egy kisebb közjátékot követően.
hirdetés